Oltásokról, higgadtan

Hogy a kecske is, meg a káposzta is… Az oltáspártiak a betegséggel szemben, az oltásellenesek az oltásokkal szemben keltenek félelmet. Nincs ez így jól, mert a félelem rossz tanácsadó. Sőt, egyenesen megbetegítő érzelem.

Előre bocsátom, hogy se oltáspárti, se oltásellenes nem vagyok. Egyszerűen csak most is, ahogy általában, ha problémával találkozom, a megoldást keresem. Nem a helyzet élezésével, nem bármelyik említett tábor fekete-fehér látásmódjával, hanem józan paraszti ésszel, az álláspontok közelítésével. Adott esetben éppen gyermekeink egészsége érdekében.

Az oltásokkal kapcsolatos számos dilemma közül ebben az írásban a mellékhatások és a kötelezőség problematikáját emelem ki.

Az orvosok és a páciensek elfogadják, hogy bármelyik gyógyszernek lehetnek mellékhatásai, hogy az emberek ugyanarra az anyagra különbözőképpen reagálhatnak. Ezzel szemben - bár az oltásokhoz mellékelt tájékoztatókban is fel vannak sorolva lehetséges (a valóság ezen sokszorosan túltesz) mellékhatások -, mintha az oltáspártiak e témában fülüket-szemüket becsuknák.

Azt természetesnek találjuk, hogy van, aki már fél tabletta nyugtatótól is két napig alszik, másnak meg két tabletta meg se kottyan. Az is magától értetődő, hogy az egyik ember gyomra már egy-két korty alkoholtól is kikészül, a másiknak több pohár sem árt meg.

El kellene fogadnunk, hogy nincs ez másként az oltások esetében sem. Mert ugye különbözőek vagyunk, belülről nézve is. A szervezetünk finom működéseiben, tűrőképességében igen nagy eltérések mutatkoznak. Tehát itt is, mint minden orvosi beavatkozásnál, nagy jelentősége lenne az egyénre szabott elbírálásnak.

Ha egy gyógyszer alkalmazásakor mellékhatás mutatkozik, annak szedését a páciens a későbbiekben messze elkerüli, az orvos pedig számára azt soha többet nem rendeli. Hiszen szélsőséges esetben ez akár a páciens halálát is okozhatja, így ez akár saját orvosi pályájának végét jelenthetné. És akkor még az orvosi eskünkben szereplő "nem ártás" elvét, valamint az orvosi, sőt inkább emberi lelkiismeretet nem is említettem.

Ezzel szemben, mi a helyzet az oltásokkal?

Hazánkban egy szinte rendőri-katonai szigorral működő intézményrendszer létezik, amely egyre több oltás kötelezőségét rendeli el. Ez a rendszer mind a szülőn, mind a háziorvoson drákói szigorral kéri számon azt, ha az oltás késik, netán nincs beadva. Nem árnyal, nem latolgat, nem a fentiek szerint gondolkodik. Sokszor, bizony a mellékhatás-tagadó jelzőt is megérdemelné ez a fajta látásmód.

Elismerem, hogy vannak gyerekek, akik tíz oltás után is jól működnek, egészségesnek látszanak, azonban olyanok is vannak, akik szervezetének egyensúlya már egy oltástól is felborul.

Közismert, hogy az oltások enyhébb és súlyosabb károkat is képesek a szervezetben okozni, mint egyébként bármely a testünkbe kívülről bevitt anyag, akár étel is. Csak éppen az oltások esetében, számomra érthetetlenül, az a bizonyos - már említett - rendszer ezeket általában véletlenszerű jelenségeknek látja, az oltástól függetlenül megjelenő történéseknek, kellemetlenségeknek tartja. Emiatt aztán nem riad vissza még a zavart keltő oltás ismétlésétől sem.

A nálunk – oltások tekintetében - működő rendszer sem a szülőt, sem a háziorvost nem tekinti nagykorúnak. Engedelmességet követel és büntet. Ismétlem: nem árnyal, nem latolgat, nem egyénre szab, hanem sematizál és nem tűr ellenmondást.

Ha hiszi, ha nem a kedves olvasó, magyar családok költöznek el az országból, csak azért, hogy mentesüljenek ez alól a párját ritkítóan szigorú oltási kötelezettség alól. Mint alább majd kiderül, nem kell messzire menniük.

Pedig a megoldás igen egyszerű lenne. Ha körülnézünk itt Európában, kapásból sorolom azokat az országokat, ahol nem ismerik az oltási kötelezettség fogalmát, ahol csak ajánlott oltások vannak: Nagy-Britannia, Németország, Finnország, Hollandia, Ausztria, Svájc, Románia... Ahol pedig van kötelező oltás, ott csak néhány az, a többi választható.

És hallj csodát! Az átoltottság ezekben az országokban is magas. Méghozzá minden kényszer nélkül. Viszont a szülő is és az orvos is mérlegelhet, hogy melyik oltást és mikor célszerű a gyermeknek beadatni, beadni. Ha pedig a gyermek szervezete tiltakozik az oltás ellen, vagy az egészségi állapota, netán a szülő meggyőződése úgy kívánja, akkor mentesülhet alóla.

Ilyen egyszerű! Ők miért nem félnek? Egyébként itt vannak a szomszédban. Átjönnek hozzánk, átmegyünk hozzájuk. Akkor hogy is van ez?

Nálunk miért nem lehet ez így? Talán mert a több évtizedes rossz beidegződések, a hatalmi szóval való kényszerítések kora nálunk még nem járt le? Vagy valamilyen más érdekrendszer működik itt, mint másutt? Tájékozatlanabbak, felelőtlenebbek, butábbak lennének a szülők és a háziorvosok itt, mint más országokban? Ez utóbbi feltevésnél biztos vagyok abban, hogy nem így van. A többi kérdésre viszont nem nekem kell megtalálnom a választ.

Megjegyzem: a gyermekkori védőoltások esetében a WHO sem a kötelezővé tételt, hanem a meggyőzést, az informálást tartja jó módszernek.

Magyarországon az oltásokkal kapcsolatos rendszert kellene megváltoztatni!

Rendeletet vagy törvényt kellene módosítani az oltások tekintetében? Esetleg Alaptörvényt? Vagy tüzetesebben meg kellene vizsgálni a szülők Alaptörvény adta jogait?

Én orvos vagyok, ehhez nem értek, de remélem, hogy az oltásokkal kapcsolatos nézőpontváltás és a szükséges intézkedések hamarosan megtörténnek, és akkor megnyugszanak a kedélyek.

Így érhetnénk el, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon.

Ami a legfontosabb, hogy az emberek ne féljenek: se a betegségtől, se az oltástól, se a büntetéstől.

Így lehet majd – s talán nem utópia –, hogy az oltások kötelező helyett választhatók lesznek Magyarországon is.

Dr. Kürti Katalin gyermekorvos – homeopata,

a "Kötelező helyett választható" mozgalom egyik koordinátora,

a "Beszélgessünk az oltásokról" fórum egyik szervezője.