Jelenlegi hely

Hirdetés

Hogyan helyettesítsük a sót?

Néhány kultúrában még ma is fennmaradt az a szokás, hogy kenyérrel és sóval fogadják a vendégeket a barátság és a hűség jelképeként. Mi magyarok vendég nélkül is sok sót eszünk – hogyan tudjuk csökkenteni a mennyiségét? Erre adunk most tippeket. 

A 13. századig a só luxuscikknek számított. Volt idő, amikor a nép számára még a levesbe való só is megfizethetetlen volt. Ezért már a korai évszázadokban is igyekeztek friss és a szárított fűszernövényekkel helyettesíteni a sót.

A sok só az ízérzékünket is elveszi?

Annak ellenére, hogy a különféle fűszerek könnyen elérhetőek, sokszor az ételek ízét mesterséges ízfokozókkal vagy a túlzott mértékű sózással növelik. Ennek következménye lehet, hogy ízérzetünk rossz irányba változik, és még a kellően sós ételt is ízetlennek érezzük, amit ezért még tovább sózzuk. 

Pedig ezt jobb lenne megelőzni, mivel a hazai lakosság sóbevitele enélkül is bőven meghaladja az ajánlott értéket.

A legtöbb közkedvelt rágcsának nagyon magas a sótartalma.

Kenyér és húskészítmények: ezekben van a legtöbb só

A 2014-es Országos Táplálkozás- és Tápláltsági Állapot Vizsgálat alapján a napi átlagos sóbevitel legnagyobb része a kenyér és pékáruk, illetve a húskészítmények (felvágott, kolbász, konzerv) fogyasztásából származik nők és férfiak körében egyaránt. Emellett a zöldségkonzervek és savanyúságok, a sajtok és egyéb élelmiszerek is hozzájárulnak a sóbevitelhez.

A túlzott mértékű tartós sóbevitel a magasvérnyomás-betegség kialakulásának rizikófaktora, még a gyerekeknél is. A magas vérnyomás pedig az agyvérzés és a szív-érrendszeri betegségek kockázati tényezője. Ezért nagyon fontos a sóbevitel mérséklése, különös tekintettel azoknál, akiknél már fennáll valamilyen szív-érrendszeri betegség.

Fűszerekkel is pótolható a só

Az angliai Reading Egyetem kutatói érdekes kísérletet végeztek arra vonatkozóan, hogy mi történik, ha csökkentik az ételek sótartalmát.

A résztvevőket három variációban elkészített paradicsomlevessel tesztelték: volt egy hagyományos leves, emellett két 57%-kal csökkentett sótartalmú leves, melyek közül az egyiket oregánóval és más fűszerekkel ízesítették, míg a másik csökkentett sótartalmú leveshez nem adtak további fűszereket.

A vizsgálati alanyok többször is megkóstolták a leveseket. Az első körben mindhármat megkóstolhatták, melyek közül egyértelműen a hagyományos volt a nyerő. A következő kóstolásra 3 nap után került sor, de ekkor már csak egyfajta levest kóstolhattak.

Azt vizsgálták, hogy az első kóstoláshoz képest, az újra kóstolt mennyire ízlik majd a résztvevőknek. Érdekes módon ekkor szignifikánsan megnőtt az oregánó ízesítésű leves kedveltsége. A tanulmány azt is vizsgálta, hogy a résztvevők mennyire érzik sósnak a különböző leveseket. 

A fűszerezés nélküli csökkentett sótartalmú levest szignifikánsan sótlanabbnak találták a hagyományos leveshez képest, azonban nem észlelték a különbséget a hagyományosan sózott és a csökkentett sótartalmú, fűszeres leves sóssága között. A vizsgálat rámutat arra, hogy az ízpreferencia alakítható, szokás kérdése, ki mit érez sósnak.

Ha semmiképp sem tudunk lemondani a só ízéről, próbáljuk ki a vasfüvet, mert enyhén sós íze miatt alkalmas a só helyettesítésére.

forrás: MDOSZ