Ezeket látta már?

A gyorskaja és a cukorbetegség

2009.10.13. Módosítva: 2015.11.04.

Egy svéd kutatócsoport arra figyelmeztet, hogy túl sok gyorséttermi étel fogyasztása drasztikus változásokat okozhat az izmok zsírégető-képességét meghatározó gén működésében.

Juleen Zierath, a kutatás vezetője szerint lehetséges, hogy a megváltozott sejtek annyira eltelnek el nem égetett zsírral, hogy "cukorbetegek" lesznek, és nem képesek többé fogadni az inzulin jeleit, amely rendesen a cukor felvételét eredményezné a véráramból. Komoly áttörésnek számít már önmagában az is, hogy most első ízben bebizonyították, hogy az étrend képes tartósan megváltoztatni a géneket.

A kutatók azt figyelték meg, hogy a DNS maga változatlan marad, kivéve a metilációnak nevezett biokémiai folyamatot, amelynek révén egy gén használaton kívül helyezhető. Már a kutatás megkezdése előtt is ismertek voltak ilyesféle DNS-változások 2-es típusú diabeteses páciensek izomsejtjeiben, most azonban egészséges izomsejtek esetében is elő tudták idézni ugyanazokat az elváltozásokat úgy, hogy ezeket egy, a táplálékban előforduló zsírsavval, palmitinsavval táplálták.

"A palmitinsav lényegében kikapcsolja a gént" – idézi a New Scientist magazin Zierath szavait, aki hozzátette, úgy véli, hogy ez a hatás a laboratóriumi kísérlet során annyira számottevőnek mutatkozott, hogy a zsíros ételek fogyasztása is minden bizonnyal kiváltja ugyanezt. Zierath elmondta, hogy a következő lépésben azt szeretnék kideríteni, a különböző étrendi sajátosságok miképpen befolyásolják az energiaháztartásban részt vevő géneket, és ennek révén talán rájönnek, hogyan is alakul ki a 2-es típusú diabetes.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához