Ezeket látta már?

Ferenc pápa: szolidárisnak kell lenni a szegényekkel és betegekkel

2014.06.16. Módosítva: 2015.11.04.

A Szent Egyed katolikus közösség által támogatott szegények, betegek, bevándorlók és romák köszöntötték Ferenc pápát vasárnap délután az olasz főváros egyik központi terén, amikor az egyházfő ellátogatott a katolikus közösséghez.

A Szent Egyed római központjával szomszédos Santa Maria in Trastevere téren több ezren várták Ferenc pápát, aki gyalog vágott át a tömegen. Többek között egy roma kislánnyal, egy kilencvenéves asszonnyal és bevándorlókkal beszélgetett el, akiket a közösség segít.

Ferenc pápa: szolidárisnak kell lenni a szegényekkel és betegekkel

Az egyházfő a megszokott Ford Focus autóval tette meg a Vatikán és a római Trastevere városnegyed közötti néhány perces utat. Megérkezve kiszállt az autóból és gyalog közelítette meg a Santa Maria in Trastereve (Tiberisen túli Szent Mária) bazilikát. A templom előtti téren húsz perc alatt tudott átjutni, annyian akarták őt köszönteni. A jelen lévő muzulmánok azt kiáltották a pápának, köszönik neki a Vatikánban június 8-án tartott izraeli-palesztin békeimát.

A közösség templomának számító bazilikában Andrea Riccardi, a Szent Egyed elnöke köszöntötte Ferenc pápát. Hangsúlyozta, hogy az általa vezetett közösség "a szegények családja". A szegények barátaink, akik azt segítenek megtanulni, hogy ne kizárólag önmagunknak éljünk - mondta.

A közösség által segített hét személy, szegények, betegek, idősek, bevándorlók, romák is rövid beszédet tartottak.

A pápához a közösséghez tartozó Dionysius Jean Kawak, a damaszkuszi szír-ortodox patriarkátus érseke is szólt, beszámolva a szíriai nép szenvedéseiről.

Az egyházfő válaszában azt hangoztatta, hogy a mai világot a selejt kultúrája uralja. Ami nem kell, ami nem termel, azt leselejtezik, legyen szó gyerekekről, akikből kevés születik, magukra hagyott öregekről, akik csendes eutanáziára vannak ítélve, és a gazdasági válságban a fiatalok is leselejtezettek - fogalmazott Ferenc pápa.

"A spekulációból élő gazdaság egyre szegényebbé teszi az embereket és olyan alapvető szükségletektől fosztja meg őket mint az otthon és a munka. Ez elfogadhatatlan! Akit a szolidaritás vezet, ezt nem is fogadja el, hanem cselekszik!" - jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy a társadalmat éppen a szegények és az idősek segítésével kezdve lehet megváltoztatni. Hozzátette, a mai társadalomban sokan el akarják törölni a szolidaritás szót, mintha valami csúnyát jelentene, pedig egyszerűen keresztény magatartásra utal.

A Szent Egyed közösségben "nem tudni, ki az, aki segít, és ki az, aki segítségre szorul, nálatok nincsen közöttük különbség, egymásba karoltok" - mondta a pápa, aki Európáról is beszélt kijelentve, hogy Európa nem öreg, de "fáradt és nem tudja, mit tegyen, segítenünk kell neki, hogy megfiatalodjon és visszataláljon gyökereihez".

Az 1968-ban Olaszországban alapított Szent Egyed közösség a világ több mint hetven országában van jelen, közöttük Magyarországon is. Csak Rómában több tízezer embert segítenek a közösség menhelyein, étkezdéiben. A közösség minden karácsonykor a Santa Maria in Trastevere bazilikában látja vendégül ünnepi ebédre a római szegényeket. A Szent Egyed közösség jelentős diplomáciai közvetítői szerepet is betölt a világ válságövezeteiben.

Az egyházfőnek a Szent Egyed közösségnél tett látogatásán részt vett Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség elnöke is, aki meghívta az egyházfőt a zsinagógába. Ferenc pápa azt ígérte neki, hogy imádkozik a Ciszjordániában eltűnt három tizenéves izraeli fiatalért.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához