Ezeket látta már?

Alacsony vérnyomás mellé nyirkos bőr is társul? Ha ezt tapasztalja, hívja az orvost!

alacsony, vérnyomás, vérszegénység, szívproblémák, hormonális zavarok, ájulás, szédülés

A magas vérnyomásnak súlyos szövődményei lehetnek, de időnként az alacsony vérnyomás is veszélyes lehet.

Az elterjedt vélekedés szerint minél alacsonyabb valakinek a vérnyomása, annál jobb. Ez azonban csak részben igaz Az, hogy mennyire magas (vagy éppen alacsony) a vérnyomásunk, számos dologtól függ: a napszaktól, az elfogyasztott ételektől és italoktól, a tevékenységeinktől vagy a szedett gyógyszerektől, sőt az egyéni jellegzetességeinktől is. Éppen ezért, nem kell megijedni sem attól, ha valakinek időnként magasabb a vérnyomása a szokásosnál, sem pedig attól, ha jóval alacsonyabb annál. Arra azonban mindenképpen oda kell figyelni, ha valakinek hosszú távon is magas a vérnyomása, ennek a betegségnek ugyanis nagyon súlyos szövődményei lehetnek.

Mennyire veszélyes az alacsony vérnyomás?

Az alacsony vérnyomást nem tartják betegségnek a szakemberek, és általában csak akkor javasolt "foglalkozni" vele, ha gyakran jelentkeznek az alacsony vérnyomással összefüggő kellemetlen tünetek, például a szédülés, az ájulás, a fejfájás vagy a látászavarok. Ilyenkor szükség lehet egy alapos kivizsgálásra, mert az alacsony vérnyomás gyakran súlyosabb betegségek (pl. vérszegénység, szívproblémák, hormonális zavarok) egyik kísérő tünete is lehet, de az is előfordulhat, hogy a szedett gyógyszereink miatt alacsony a vérnyomásunk.

Az alacsony vérnyomás általában csak "közvetetten" veszélyezteti az egészségünket, például az alacsony vérnyomás szédüléssel jár együtt, ez pedig az esések (esetleg csonttörések) megnövekedett rizikójával jár együtt, különösen az idősebbek esetében. Az alacsony vérnyomás koncentrációs nehézségeket, látászavarokat is okozhat, ez pedig időnként (pl. autóvezetés közben) igen veszélyes lehet. Szerencsére azonban néhány egyszerű módszerrel, így megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztásával "megemelhetjük" a vérnyomásunkat.

Mit tehet, ha alacsony a vérnyomása?

Az alacsony vérnyomás esetenként rendkívül veszélyes lehet, elsősorban azért, mert a nem megfelelő vérnyomás miatt nem jut elegendő, oxigénben és tápanyagokban gazdag vér a sejtekhez, illetve a fontos szerveinkhez (így az agyhoz vagy a szívhez), így azok akár visszafordíthatatlan károsodásokat is szenvedhetnek.

Hogyan emeljük meg a vérnyomásunkat, ha túl alacsony? Olvasson tovább!

Azonnali orvosi ellátást igényelhet, ha valakinek hirtelen csökken le jelentős mértékben a vérnyomása, emellett pedig más tünetei is jelentkeznek, például a szapora szívverés, a gyors és felületes légzés, a hideg és nyirkos tapintatú bőr. Ezek a sokk jelei is lehetnek. Sokk esetén a szervezetünkben keringő vér (illetve folyadék) mennyiség jelentősen lecsökken, például vérzés, elégtelen folyadékbevitel (kiszáradás), vagy folyadékveszteség (hányás, hasmenés) következményeként.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Milyen betegségek okozhatják a gyakori szédülést? Az orvos elmondja

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#magas vérnyomás

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához