Ezeket látta már?

Csökkenthető a petefészekrák kockázata

Kanadai kutatók szerint a petevezeték eltávolítása révén a petefészekrák okozta halálozások száma 30 százalékkal csökkenthető, mert a betegség legelőször itt fejlődik ki.

"Lecsípés és égetés helyett a petevezetéket el kell távolítani. Azt tanácsoljuk, hogy ne hagyják bent a petevezetéket, mert a petefészekrák ott kezd kifejlődni" – nyilatkozta Sarah Finlayson, a Vancouveri Általános Kórház nőgyógyász onkológusa. A szakértő elmondta, hogy a tudósok ritka szerencséjének köszönhető annak felfedezése, hogy a petefészekrák valójában a petevezetékben kezd kifejlődni. A felfedezést az emlőrákot kiváltó BRCA gént hordozó nők vizsgálata közben tették.

Csökkenthető a petefészekrák kockázata

"Korábban egyszerűen ezt nem vizsgáltuk. Miután alaposan szemügyre vettük, kiderült, hogy a petefészekrák nem a petefészekben, hanem a petevezetékben kezdődik."

A petefészekrák minden hetvenedik nőt érint Kanadában, és a túlélés esélye több mint öt évvel a diagnózis után mindössze 37 százalék. A BRCA mutációval rendelkező nők esetében magas a méh illetve a petefészek rákos megbetegedésének kockázata, ezért ezeket a szerveket elővigyázatosságból gyakran eltávolítják.

"Előfordulhat, hogy egy nő felmenőinek kórtörténetében nincs petefészekrák, most azonban már tudjuk, hogy gyermekei és unokái ki lehetnek téve a kockázatnak, ezért képesek vagyunk genetikai szűrővizsgálatot végezni rajtuk, és előrelátóan cselekedni" – tette hozzá Blake Gilks patológus.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához