Az orvoslás története – dióhéjban: Antik világ, keleti hagyományok
Amióta ember él a Földön a nagy kérdések között örökké ott szerepel a születés, a halál, az egészség és a betegség… Boszorkányság, démoni erők, csillagok és isteni hatalom hatása az emberre ez végigkíséri történelmünket, de személyes életünket is valahol. Lássuk röviden, milyen fontos események, sorsfordító tudósok szegélyezték az orvoslás történetét az ókortól napjainkig.
Antik világ: keleti gyógyászat
Egyiptom
Kiterjedt és virágzó medicina, érdekes, hogy szinte minden orvos, gyógyító más-más betegségre szakosodott. Sok ismeretük volt az anatómia, a közegészségügy és a betegségek diagnosztikája terén is.
Műtétről a legkorábbi írásos emlék i.e. 3000-ből származik. Imhotepet tartják az egyiptomi orvoslás megalapítójának, aki papiruszon (Edwin Smith papyrus) összegezte korának tudását, elsősorban a műtétekről, de a vizsgálatok, diagnózis, kezelés, és a kórjóslat (prognózis) is része volt ezen írásnak.
Az első ismertebb orvos Heszi-Ra volt, Dzsószer fáraó orvosa és fogorvosa (i.e. 27. szd.) Az első lejegyzett orvosnő pedig Peszeszhet a 4. dinasztia korából...
Babilon és Mezopotámia, Izrael
A legismertebb babiloni orvosi szöveg a "Diagnosztika Könyve", egy bizonyos Ummanu írta, jegyezte le, ie. 1050-60 körül. A babiloni orvoslásban fontos helye volt a fizikális vizsgálatoknak, a diagnózisnak, a kórlefolyás előjelzésének, a recepteknek. A terápiás módszerek mellett a tapasztalat, a logika és a racionalitás is lényeges jellemző volt. Készítettek kenőcsöket, pilulákat, kötszereket.
Az ókori zsidó orvoslás is fejlett volt: Mózes könyveiben kitérnek pl. a fertőzöttek elkülönítésére, a holttestek kezelésére, az ürülékek összegyűjtésére stb. A tiltások és rituálék Isten akaratának teljesítését szolgálták.
India
A korai vaskorban íródott az Atharvavéda, az első indiai orvosi szöveg, részben mágikus és démonűző témában, részben pedig növényi gyógyszerek leírásával.
Az Ayurvéda (mely ma is élő gyógyászat) Charaka és Szusrúta munkáin alapul, új terápiák bukkkanak fel, a hagyományos gyógynövényes gyógyászat mellett. Az itt említett Szusrúta munkájában számos igen korszerűnek mondható elem is megjelenik főleg sesbészi téren: orrpótlás, fülkagyló műtétek, szürkehályog műtét, kövek kivétele stb. "Könyvében" több mint 1000 betegséget ír le, beleértve az időskori és lelki betegségeket is.
Az ayurvédikus orvoslás nyolc orvosi ágazatot különít el:
· Belgyógyászat
· Sebészet és anatómia
· Szemészet, fül-orr-gégészet
· Gyermekkori betegségek
· Lelki betegségek
· Mérgezések
· A test megújítása
· Férfigyógyászat, afrodiziákumok
Az ayurvédikus medicinához szorosan hozzátartozott a technikák ismerete, növényismeret, a fémek ismerete, a desztilláció, főzetkészítés, ásványokból való anyagkivonás, gyógyszerkészítés.
Kína
A tradicionális keleti orvoslás hazája. Taoista orvosok helyezték le filozófiai alapjait, tapasztalati megfigyeléseik alapján. Az egyedi emberi tapasztalás valahol az univerzum rendjébe illeszkedik, okok és okozatok terén, légyen az misztikus vagy anyagi természetű.
A terápia első nyomai a Sang-dinsztiára tehetőek (ie. 14-11. szd.), kezeltek szembetegségeket, fogfájást, hasi felfúvódást. Kő- és csonttűket is találtak ebből az időből, ami az akupunktúrára utal. A Sárga Császár Belső Könyve az első írásos emlék (i.e. 1. szd körül) amelyben a kínai medicina részletes leírásra kerül. Az ember, a mindenség, a környezet, a test, az életerő, a betegség és mindezek egymásra gyakorolt hatása, viszonya, és hogy mindezek ismeretében hogyan lehet diagnosztizálni és kezelni a betegségeket. Későbben (iu. 2. szd.) a hidegkárosodásokkal és vegyes betegségekkel foglalkozó kötet már inkább a recptek leírására helyezte a hangsúlyt, mint az akupunktúrára. A betegségek tüneteit "mintázatokba" csoportosította, és eszerint rendelte hozzá a terápiákat.
Görög-római orvoslás
A görögök gyógyító istensége Aszklépiosz volt, a híres pálcára tekeredő kígyóval, mely a gyógyszerészek jelképévé vált. Országszerte szentélyeket alakítottak ki nevében, ahol bódító anyagokkal "elaltatták" (enkoimesis) a betegeket, és későbbe gyógyszerekkel, vagy sebészi úton kezelték őket. Ebből a korból már hiteles betegség-, és esetleírások maradtak fenn (ie. 350 körül). A görög orvoslás legkiemelkedőbb alakja Hippokratész volt (ie. 460-370), a modern gyógyászat atyja, az orvosi eskü megalkotója. Ő és követői igen nagy alapossággal írták le a betegségeket, számos fogalmat alkotva:
· Akut és krónikus betegségek
· Endémiás és járványos betegségek
· Fellángolás, kiújulás, krízis, roham, tünetmérséklődés, felépülési fázisok
· Tünettan, fizikális vizsgálatok
Hippokratész sokat tett a mellkasi medicina terén, a mellüreg gennyes betegségeinek kezelésével kapcsolatosan, mellkasi műtéteket is végzett.
Galénosz (Galenus) volt az ókori világ talán leghíresebb sebészorvosa, agy- és szemműtéteket is végzett (olyan szinten, amit később közel kétezer évig nem mertek végrehajtani...) Komoly anatómiai tanulmányai voltak, de ezeket a középkor félretette, elvetette. A XVI.szd-beli híres orvos Vesalius igen sokat merített Galénosz munkáiból, és fordításokat is készített azokból.
A római kor nevesítés nélkül sok új sebészi eljárást, nőgyógyászati eszközt hozott, ők is végeztek szürkehályog-műtéteket.
A következő cikkben : orvoslás a középkortól napjainkig...
források: Carmichael-Ratzan: Medicine in History and Art, MSD Orvosi Kézikönyv, wikipedia
