Ezeket látta már?

Biztosítás nélkül ne utazzunk!

2010.06.23. Módosítva: 2015.11.04.

AEGONdirekt: a magyar turisták 70 százaléka nem köt utasbiztosítást. A magyar turisták 70 százaléka nem köt utasbiztosítást külföldi nyaraláshoz - közölte a cég az MTI-vel.

Marosvölgyi Péter, a cég szakmai igazgatója a cég közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy külföldön az orvosi ellátás 30 ezer forintnál kezdődik, a kórházi napidíj pedig - országtól függően - akár 180 ezer forintot is elérheti. Miközben egy utasbiztosítás a biztosítótól és a szolgáltatástól függően már napi 250-300 forintért is elérhető.

Biztosítás nélkül ne utazzunk!

Példaként említi a szakmai igazgató, hogy az idén nagy népszerűségnek örvendő Törökországban és Görögországban az orvosi vizsgálatok ára 30 ezer és 150 ezer forint között alakul, míg a kórházi napidíj 45 ezer forinttól kezdődik és osztálytól függően akár napi 180 ezer forint is lehet. Súlyosabb betegség vagy baleset esetén a műtéti, illetve a hazaszállítási költségek az 5-8 millió forintos nagyságrendet is elérhetik.

A közlemény szerint az online biztosításkötések körében az utasbiztosítás a második legnépszerűbb termék, az interneten megkötött utasbiztosítások száma idén már a 100 ezer darabot is elérheti.

A szakember azt tanácsolja, hogy a turisták vigyék magunkkal és több helyre is írják fel a biztosítási kötvényszámunkat. A telefon gyorshívó gombjához állítsák be a magyar nyelvű asszisztencia telefonszámát.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához