Jelenlegi hely

Hirdetés

Mellfájdalom: ekkor forduljunk orvoshoz!

A mellfájdalom nem mindig jelent veszélyt, azért vannak esetek, amikor nem árt kivizsgáltatni magunkat! De a mellfájdalom milyen tünetei esetén javasolt felkeresni az orvost? Lássuk!

Hirdetés

A mellfájdalom rendkívül gyakori, és a legtöbb esetben nem érdemes különösebben aggódni miatta: a mell túlzott érzékenysége vagy fájdalma általában a menstruációs ciklussal van összefüggésben, és néhány napon belül el is múlik

Mellfájdalom: mit vegyünk figyelembe?

Két tényezőt mindenképpen érdemes figyelembe venni: megfigyelhető-e a mellfájásnál ciklikusság, illetve, mindkét mell érintett-e vagy csak az egyik. Ha ugyanis a mellfájdalom ciklikusan jelentkezik (vagyis néhány napig, esetleg egy hétig tart a kellemetlen érzés, a túlérzékenység vagy a feszülés, utána pedig elmúlik), és mindkét mell érintett, az általában hormonális okokra vezethető vissza. A menstruációs ciklus során ugyanis az egyes hormonok szintje változik, ez pedig számos tünettel jár együtt – ezek között találjuk a mellfájdalmakat is. A legtöbb nő a menstruációt megelőző héten érezheti a fájdalmakat, de előfordulhat az is, hogy az ovuláció idején lesz érzékenyebb a melle. 

Ha gyakran fáj a mellünk, nem árt ellenőriznünk azt sem, hogy megfelelő melltartót viselünk-e. A rossz méretű vagy éppen fazonú melltartó ugyanis hozzájárulhat a mellek fájdalmához, érzékenységéhez is!

Mellfájdalom: mikor menjünk orvoshoz?

Ha a mellfájdalom nem ciklikus, vagyis a menstruációs ciklusunktól függetlenül jelentkezik, nem múlik el néhány napon belül, esetleg egyre rosszabbul érezzük magunkat, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni. Gondolkozzunk el azon is, hogy végeztünk-e a fájdalom jelentkezését megelőző napokban valamilyen új, megterhelő mozgásformát (melynek során pl. meghúzódhatott egy izom) vagy váltottunk-e melltartót, esetleg elkezdtünk-e új gyógyszert szedni. Ha olyan élethelyzetben vagyunk, akkor egy terhességi tesztet is csinálhatunk, a várandósság korai időszakában ugyanis jellemző tünet a mellfájdalom.

Keressük fel az orvost akkor is, ha a fájdalom csak az egyik mellet érinti, vagy ha csak egyetlen kisebb területen fáj. Akkor is javasolt a kivizsgálás, ha a fájdalom mellett kitapintható elváltozásokat, csomókat is érzünk. 

Mellfájdalom: ezek lehetnek az okai - kattintson tovább!

Ha a mell mérete megváltozik

A fájdalom önmagában ritkán jelez komolyabb bajt, ezért egyéb tüneteket is érdemes figyelembe venni, mielőtt arról döntünk, hogy menjünk-e orvoshoz vagy sem. Vizsgáltassuk meg magunkat, ha a mellfájás mellett a mell bőrének megváltozását (pl. megvastagodását, érdessé vagy narancshéj-szerűvé válását) tapasztaljuk, ha a mellbimbóból váladék ürül, ha az egyik mell mérete szabad szemmel is jól láthatóan megváltozik, ha a fájdalom mellett a mell ki is pirosodik, kiütések jelennek meg rajta, illetve, ha lázasak vagyunk.

Természetesen haladéktalanul forduljunk orvoshoz, ha úgy érezzük, a fájdalom aggodalomra ad okot (akár jelentkeznek mellette más tünetek, akár nem)! 



Hirdetés