Ezeket látta már?

Hormonpótló terápia klimaxban - egy veszély

Az időskori izomvesztés ellen a hormonhelyettesítő terápia nem nyújt tartós védelmet - állítják kutatók, akik szerint az elsősorban a menopauza után lévő nőket érintő jelenségre a hormonkezelés csak néhány évig érezteti hatását.

A menopauza után lévő nők izomvesztésének problémája már régóta foglalkoztatja az orvostudományt és a kutatók közül sokan az idős korban használt hormonhelyettesítő terápiákban (HRT) látták a megoldást. Az 1993-ban indított Women's Health Initiative (WHI) nevű amerikai klinikai kísérlet eredményei azt mutatták, hogy a három éven át hormonokkal kezelt betegek valamivel több izomtömeget őriztek meg, mint azok, akik csak placebót kaptak a vizsgálat

Hormonpótló terápia klimaxban - egy veszély

idején.

Jennifer W. Bea és munkatársai a Tucsonban található Arizonai Rákközpontban a közelmúltban ismét megvizsgálták a WHI adatait és arra a következtetésre jutottak, hogy a kezelések után hat évvel az izomvesztés és a mozgás lassulása ellen sem véd a hormonterápia. A Menopause című szaklapban megjelent tanulmányukban a HRT más jótékony hatásait is megkérdőjelezték, például azt, hogy az eljárás csökkenti a szívbetegség kialakulásának kockázatát.

A jelentős kormányzati támogatással indult WHI-kísérletek 2002-ben értek véget, miután a több millió nőt érintő kezelésről kiderült, hogy jelentősen növeli a petefészek, a mellrák és az agyi érkatasztrófa kialakulásának kockázatát.

A tucsoni szakemberek mintegy 2000 nő vizsgálati eredményét tekintették át. A páciensek fele placebót, másik részük pedig csak ösztrogént, vagy ösztrogént és progesztint (mesterséges progeszteron) kapott. Az alanyok csontsűrűségét és zsírtömegét az úgynevezett DEXA (kettős-energia röntgen abszorpciós) módszerrel a WHI-kísérlet elején, majd három és hat évvel később is megmérték. Az eredmények alapján a kutatók megállapították, hogy a hormonkezelés nem képes megakadályozni, legfeljebb késleltetni tudja az időskori izomvesztést.

Az izmok mennyiségének és erejének megőrzése azért fontos az idősek számára, mert a mindennapi tennivalók könnyebb elvégzése mellett csökken az esések és az ezzel járó csonttörések kockázata.

A szakemberek ezért a változókorban lévő nőknek azt tanácsolják, hogy a menopauza kellemetlen tüneteit valóban enyhítő hormonterápiát a lehető legkisebb dózisban és a lehető legrövidebb ideig alkalmazzák.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához