Ezeket látta már?

Válás előtt: mire készüljön a nő?

2018.09.13. Módosítva: 2018.09.13.
valas

Anyáink módszere a várás és tűrés volt, ebből a szempontból nem vagyunk anyáink lányai, bár az is igaz, hogy aki végül elszánja magát a válásra, az is legalább tíz évig tervezgeti. Nem megy ez olyan könnyen, hisz a válás utáni időszak sem fáklyásmenet. Mire kell készülni?

Néhány évvel korábban egy felmérés kimutatta, hogy a középkorú nők rekordszámban lépnek ki hosszú házasságukból. Korábban a házasság 25. évében volt a legtöbb válás, amit a férjek kezdeményeztek, általában más nőt találtak maguknak. Az utóbbi időben azonban a nők megtörték ezt a trendet. Anyáink módszere a várás és tűrés volt, ebből a szempontból nem vagyunk anyáink lányai.

Az említett felmérésben általában azok a nők, akik kiléptek egy hosszabb házasságból, már legalább tíz éve tervezték a válást, mielőtt valóban léptek. Miért? Az anyagiak fontos tényező, az is, hogy a gyermekek felnőjenek. A második világháború utáni nőgeneráció volt az első, amelyik halogatta a gyermekszülést. Ma már 40 évesen is szülnek nők, kis gyerekkel új életet kezdeni pedig még nehezebb.

Mit tegyen tehát egy boldogtalan házas asszony? Nincs egységes válasz, az óvatosság nagyon fontos:mérjük fel,hogy anyagi helyzetünk hogyan alakulhat a válás után. Amostani helyzetnél biztosan rosszabb lesz egy ideig, de nem mindegy, mennyivel kell kevesebb pénzből fenntartani a háztartást és magunkat.

Egyedülálló szülőnek lenni, ha az exférj nem segít úgy, ahogyan hitte, egyáltalán nem könnyű, különösen akkor, ha korábban fontos volt ez a segítség. Lehet, hogy az ex nem kíván fizetni, vagy csak minimálisan, a pénzügyi aggodalmak a mentális és fizikai egészséget is nehezíthetik, legalább annyira, mint az, hogy hiányzik a másik szeretete. Ugyanakkor nyilván könnyebben megküzdhetünk ezzel a helyzettel, mint anyáink – ne hagyjuk, hogy a gyakorlatiasság elhomályosítsa az érzelmeket.

Fontos, hogy ne maradjunk egy mérgező kapcsolatban! Fontos, hogy ne maradjunk egy mérgező kapcsolatban! Forrás: Napidoktor

A válás csúf üzlet, ami egy ellenségeskedő, pénzközpontú modellen alapul. Megdöbbentő felfedezés volt évekkel ezelőtt, hogy válás után a nők szegénységbe süllyedtek, míg a férfiak életminősége nem változott, vegye figyelembe, mit jelent ez önnek. Beszélgessen idősebb elvált nőkkel, akik nem akarják, hogy egyetértsenek velük, és nem akarnak hatni másokra. Kérdezze meg tőlük: ha újra dönthetnének, ugyanezt tennék-e?

Ugyanakkor arra is van példa, hogy a válás után egy nő kivirul, vállalkozásba kezd, megtalálja a helyét az életében - tehát ha vannak még álmaink, érzünk magunkban tettvágyat, az jó jel. Ha nem tudjuk, merre induljunk, keressünk fel coachot, akivel át tudjuk beszélni a pro és kontra érveket.

Sok mai változó korú nő szintén gyerekneveléssel van elfoglalva. Igaz, a hőhullámok azt jelzik, hogy nem leszünk fiatalabbak, van még idő arra, hogy úgy éljünk, ahogy szeretnénk, úgyhogy fel a fejjel. Ragadjukmeg az alkalmat a jobb állásra vagy előléptetésre. Próbáljunk megszabadulni a boldogtalanság leplezésére kialakított rossz szokásoktól.

5 fontos lépés minden új kapcsolat előtt. Kattintson és tudja meg!

A függés bármitől – alkohol, vásárlás, kábítószer, evés, vagy épp a gyerekek stb.– kialakítja a dependenciát, ami követ minketaz új életbe, ha nem foglalkozunk ezzelmost. Tartsunk tükröt magunknak, és ha őszintén belenézünk, rájövünk, hogy mivel palástoltuk évekig a boldogtalanságot. Sokan épp a gyereket használják erre a célra, és már nem is tudják eldönteni, kinek van nagyobb szüksége a másikra: a gyereknek az anyjára vagy fordítva.

Forduljunk tanácsadóhoz, menjünk el párterápiára. Ha nem lett jobb tőle a kapcsolat, rendezzünk próbaválást. Ez amolyan teszt a szülőknek (ehhez is kérhetünk szakmai segítséget), hogy hogyan tudják megoldani a hétköznapokat, hogyan tudnak különélve, a gyerekekkel logisztikázni.

Ha felnőtt emberek módjára meg tudjuk oldani a különélést, úgy, hogy a gyerek sem sérül, akkor nyugodtan beadhatjuk a válási papírokat.

Forrás: Napidoktor
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához