Ezeket látta már?

H1N1 körkép - január 1 - 13.

Több mint hatvan áldozatot követelt idáig a H1N1 vírus Magyarországon. Az elmúlt héten újabb halálesetek kerültek nyilvánosságra, a lakosok mintegy harminc százaléka oltatta be magát eddig: a legtöbben a nyolcadik kerületben szereztek védettséget.

További halálozások

Meghalt egy 45 éves férfi a nagykanizsai kórházban január 9-én, aki minden valószínűséggel az új influenzavírussal fertőződött meg. Beoltva nem volt, a bonctani vizsgálatok eredményeire azonban még várni kell, a vírus jelenlétét ez tudná igazolni. Ugyan csak az előző héten Debrecenben további két beteg vesztette életét, egyikük szervezetében elhunyása előtt kimutatták a vírust. A halálozások száma még most is növekszik – derül ki az Országos Epidemiológiai Központ statisztikájából.

Oltási statisztikák

Az ország több régiójában is ingadozik az oltást kérők száma, de összességében már a 30 százalékhoz közelít. A legtöbben Budapesten szerezték meg a védettséget, konkrétan a VIII. és IX. kerületben, valamint a szeged-mórahalmi kistérségben. Makó és Hódmezővásárhely környékén lényegesen kisebb az arány, itt országos viszonylatban kérték a legkevesebb vakcinát az új influenza ellen. A szakemberek továbbra is oltásra ösztönzik a lakosságot, mivel a járvány új hullámára lehet számítani.

Visszavonulóban az első hullám

Mintegy harminc százalékkal kevesebben fordultak orvoshoz a 2009. december 28 – 2010 január 3. között influenza-szerű tünetekkel. Négy terület kivételével mindenhol csökkent a megbetegedések gyakorisága, az orvoshoz fordulók közt a gyermekek aránya csökkent. Az OEK adatai szerint megállapítható, hogy december utolsó hete és január első hete között csökkent az influenza aktivitása, a lakosság érintettsége alacsonynak minősíthető.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához