Ezeket látta már?

Védettebbek a korán közösségbe kerülő gyerekek

2009.01.01. Módosítva: 2015.11.04.

A korai életkorban közösségbe járó gyerekek védettebbek lehetnek a leukémiával szemben, vélhetően azért, mert bizonyos fertőzésekkel találkozik szervezetük - közölték amerikai kutatók egy londoni konferencián.

Védettebbek a korán közösségbe kerülő gyerekek

Védettebbek a korán közösségbe kerülő gyerekek

A korai életkorban közösségbe járó gyerekek védettebbek lehetnek a leukémiával szemben, vélhetően azért, mert bizonyos fertőzésekkel találkozik szervezetük - közölték amerikai kutatók egy londoni konferencián.

Elemzésükben azt mutatták ki, hogy azoknál a gyerekeknél, akiket közösségbe vagy játszóházba adtak szüleik, 30 százalékkal kisebb eséllyel fejlődött ki a gyerekkori leukémia leggyakoribb formája azokhoz képest, akik nem látogattak ilyen helyeket.

Sőt úgy tűnik, minél korábbi a szociális kapcsolat, annál jobb, mert a 14 tanulmány áttekintése szerint azok a gyerekek a legvédettebbek, akik 1 és 2 éves koruk között kerültek közösségbe - mondta Patricia Buffler, a berkeley-i Kaliforniai Egyetem munkatársa.

A vizsgált tanulmányok közül 12 a védőhatást igazolta, de a maradék kettő sem jelzett emelkedett kockázatot.

A kutatás nem állapította meg, hogy a szociális kapcsolatok miként védenek a leukémia ellen, de megerősíti azt a tényt, hogy a korai életszakaszban fertőzéseknek kitett gyerekek valamiképpen védettséget szereznek a ritka betegséggel szemben - mondta Buffler.

A tudósok feltételezik, hogy a gyerekkori rák kialakulásában két tényezőnek van szerepe: egyrészt valamely veleszületett genetikai mutációnak, másrészt egyes gyerekkori fertőzéseknek. Ha azonban a gyerek korai életszakaszában találkozik a fertőzésekkel, immunrendszere aktiválódik, ettől védettebbé válik.

A kutatók által áttekintett 14 tanulmány világszerte közel 20 ezer gyereket kísért figyelemmel, akik harmadának úgynevezett heveny limfoblasztos leukémiája volt. A tanulmányokban a szülőket kérdezték ki arról, hol és mennyi időt tölt kisgyerekük.

A gyerekkori leukémiák közül ez a leggyakoribb, az esetek 80 százalékát teszi ki. A betegség egymillió gyerekből 20-30-at érint és általában ötéves koruk előtt jelentkezik.

(MTI-Panoráma)

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához