Ezeket látta már?

Alacsonyabb a gyermeke az átlagnál? Ez lehet az oka!

2015.05.29. Módosítva: 2015.11.04.

A gyermekek normál testmagassága igen széles skálán mozog, melyben legnagyobb szerepe a genetikának van. Igenám, viszont olykor előfordulhat, hogy az alacsony növés hátterében hormonális betegség húzódik. Hogy pontosan mi, arról dr. Tar Attilát, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusát kérdeztük.

Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy vajon gyermekünk megfelelő magassággal rendelkezik-e, igencsak nehéz, hiszen mindig is voltak és lesznek is az átlagnál magasabbak, illetve alacsonyabbak.

Alacsonyabb a gyermeke az átlagnál? Ez lehet az oka!

Általánosságban kijelenthető, hogy a szülők testmagasságát öröklik az utódok, így gyanakvásra adhat okot, ha egy magasabb házaspár gyermekének mérete elmarad a kortársaiétól.

Növekedési zónák

Hogy valaki meddig nő, azt a növekedési zónák – azaz epifízis fugák- befolyásolják, melyek a csöves csontok végeinél találhatóak. A növekedési korban ezek nyitottak, hogy egyre több új csontszövet tudjon képződni, majd mikor ezek bezárulnak, úgy a növekedés megáll. Ez lányoknál kb. 16 éves, míg a fiúknál 18 évesen következik be, éppen ezért amennyiben úgy látja, gyermeke a kelleténél alacsonyabb, úgy érdemes lehet szakorvoshoz fordulni, hiszen amíg a növekedési zónák nyitottak, addig sok mindent lehet tenni a növekedés érdekében.

Hormonális okok az alacsony növés hátterében

Kevés növekedési hormon

Ha valaki a kelleténél alacsonyabb, ám testrészei arányosak, mégis betegséget sejtenek mögötte, a probléma hátterében legtöbbször az agyalapi mirigy által termelt növekedési hormon alacsony mennyisége áll. Ez a hormon felelős a normális ütemű fejlődésért, valamint az izom-zsír arány optimális kialakításáért. Amennyiben a növekedési zónák még nem záródtak be, úgy az alacsony testmagasságon ún. rekombináns) E.coli baktériumban termelt növekedési hormon pótlásával lehet segíteni. Hogy eldönthető legyen, hogy nincs-e esetleg ehhez túl késő, azt kézröntgen felvétellel lehet meghatározni, amellyel a csontkort vizsgálják- mondja dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa.

Pajzsmirigy alulműködés

A pajzsmirigy alulműködés gyakori probléma bármelyik életkorban, ám előfordulhat, hogy már a születés utáni kötelező szűréssel diagnosztizálják a betegséget. Gyermekkorban az esetek többségében veleszületett tényezőről van szó. Tüneteit tekintve megegyezik a felnőttkorban kialakult pajzsmirigy problémával (fáradtság, koncentrációzavar, elhízás, depresszió, lassú anyagcsere, székrekedés, száraz bőr, sápadt sárgás bőrszín), ám előrehaladottabb állapotban az alacsony testmagasság is jelzésértékű lehet, melyhez szellemi fogyatékosság is társulhat (kretenizmus).

További okok az alacsony növés hátterében

genetikai okok

lassúbb növekedési ütem késő pubertás miatt

magzati korban ért ártalmak (pl. anya betegsége, dohányzása)

Turner-szindróma és más kromoszóma eltérések

pszichoszociális növekedési zavar (családi problémák miatt)

Forrás: Budai Endokrinközpont

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához