Ezeket látta már?

Ennyi mindent elárul az, hogy milyen valakinek a fülcimpája

fül, nagy fül, elálló fül, kis fül, szenmélyiség, jellem

Milyen ember az, akinek nagy, vagy magasan ülő füle van? Meg lehet ezt mondani? A fülünk formája és nagysága árulkodik a személyiségünkről is.

"A szem a lélek tükre" – mondják, azonban kevésbé köztudott, hogy fülünk nagysága és formája is sokat elárulhat jellemünkről. Évezredek óta a fiziognómia, vagyis az arcolvasás tudománya foglalkozik behatóbban többek közt fülünk és személyiségünk összefüggéseivel, de az ősi Kínában például a sorselemzésben is fontos szerepet tulajdonítottak ennek az egész életünkben növő testrészünknek.

Külsőnkben a jellemünk?

Bizonyára már mindannyian találkoztunk olyan emberrel, aki első látásra szimpatikus volt, míg más rögtön valamilyen negatív reakciót váltott ki belőlünk. A fiziognómia tanításai szerint ez nem csupán egy spontán reakció, hanem képviselőik úgy vélik, hogy a test és a lélek szoros kapcsolatban van egymással, vagyis az ember külseje hatással van a jellemére is. A régi nagy görögök közül már Püthagorasz, Hippokratész és Arisztotelész is foglalkozott a test és a személyiség összefüggéseivel.

Hippokratész például meggyőződéssel vallotta, hogy a hegyes orrú, kis szemű emberek rosszindulatúak. A tudományág természetesen az elmúlt több mint 2000 év alatt rengeteget fejlődött, új ismeretekkel gazdagodott, eredményeit napjainkban a pszichológia, az orvostudomány és a kriminálantropológia is előszeretettel használja, illetve kutatja, de nekünk, hétköznapi embereknek is sok érdekességgel szolgálhat embertársaink megismerésében.

Az átlagos méretű fül gazdája kiegyensúlyozott

A fiziognómia szerint orrunk, szemünk, homlokunk, állunk, szemöldökünk, de még hajunk színe is sokat elmondhat jellemünkről, de lássuk, vajon miről árulkodnak füleink? Kezdjük rögtön a nagy füllel! Nos, a nagy fülű ember szeret másokat meghallgatni, de kíváncsi is, nem okoz neki problémát rákérdezni dolgokra, emiatt sokszor tapintatlanok és durvák is tudnak lenni. Általában könnyebben vállalnak kockázatot, sokkal energikusabbak kis fülű társaikkal szemben. Ha a nagy fülek nagy fülcimpákkal is járnak, az nagyon szerencsés kombináció, gazdájuk intelligens és nagy tudású ember, erre legjobb példaként több tanulmány is Buddha és Gandhi füleit említi.

A kis fül érzékeny lelket takar, az ilyen fül gazdájáról elmondható, hogy befelé forduló, óvatos, csendesen ambiciózus alkat. Nagy fülű társaikkal szemben ők kerülik a kockázatos helyzeteket, nyugalomra vágynak. Nem pletykásak, de cserébe nem is képesek a másik ember problémáját teljesen átérezni. Rendkívül konokak és szűklátókörűek is tudnak lenni.

Megállapítható, hogy átlagos méretű fülűnek a legjobb lenni, hisz az ilyen fülekkel rendelkező ember kockázatokhoz és veszélyekhez való viszonya normális, élete többé-kevésbé kiegyensúlyozott mederben zajlik.

Tudta? A belső fül problémái hiperaktivitáshoz vezetnek!

Magas fül, kivételes intelligencia?

Csak a fül mérete azonban nem elég ahhoz, hogy valakinek a teljes személyiségére is következtetni lehessen. Számba kell venni még a fül alakját, vastagságát, színét, illetve azt is, hogy hol helyezkedik el a szem vonalához képest.

A magasabban ülő fülről azt mondják, hogy az kivételes intelligenciával rendelkező emberekre jellemző, akik az élet mindennapi dolgaiban viszont sokszor tudnak esetlenek lenni. Akinek a füle alacsonyabban helyezkedik el, azok a praktikus gondolkodást részesítik előnyben, érzelmeik kimutatása terén viszont nagy hiányosságaik vannak.

Az arcnál sötétebb fül a lustaság jele?

A fül alakja kapcsán is sok érdekességet jegyeztek le. Így például, ha füle alul szélesebb, felül pedig csúcsosan hegyesedő, akkor ön valószínűleg egy nagyon titokzatos, de ugyanakkor ösztönző erővel bíró ember, akinek nem okoz gondot az sem, ha tömegek előtt kell beszélnie. A felül elálló fül független, energikus személyiségre utal, aki nem szereti, ha megmondják, hogy mit csináljon, éppen ezért neki irodai munka egyáltalán nem javasolt. Vigyázzon akkor is, ha új munkatársa vagy alkalmazottja füle valamivel sötétebb, mint az arcszíne, mert ez lusta, dologkerülő emberre vall.

Milyen kapcsolatban van a szépség és személyiség? Olvasson tovább!

Persze sokan vannak azok is, akik úgy vélik, hogy arcunk és lelki beállítottságunk semmilyen kapcsolatban nincs egymással, a fiziognómiát pedig csak valamilyen érdekes időtöltésnek, netán kuruzslásnak tartják. Ez természetesen nem baj, de gondoljunk csak bele, ha csak játéknak fogjuk fel, már akkor is mennyi vidám percet okozhatunk maguknak azzal, ha mondjuk új szomszédunk jellemét szeretnénk kideríteni füle, szája, homloka vagy más testrésze formájából.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Egy ideje már fáj a füle? Ízületi gyulladás is okozhat ilyen tünetet

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

fülfájdalom

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához