Ezeket látta már?

Fogpótlás - új módszerrel

Új fogak csontátültetés nélkül? A svédországi Göteborg Egyetem Sahlgrenska Akadémiájának kutatói egy új eljárást dolgoztak ki az elveszett fogak pótlására, mely során a hiányzó fog helyére egy kapocs segítségével a páciens egy másik, saját fogát helyezik át.

Ha – akár betegség, akár baleset következtében - kihullik egy fogunk, az álkapocs térfogata azon a helyen lecsökken, ami megnehezíti a fogbeültetést, ezért gyakran nem marad más lehetőség, mint csontátültetés révén újra felépíteni az álkapcsot.

Fogpótlás - új módszerrel

Svéd kutatók azonban kutyákon kikísérleteztek egy új eljárást, amely során másik meglevő fogat tudnak áthelyezni a kiesett helyére.

Egy ezt követő klinikai kutatás során pedig Brigitta Lindskog Stokland, fogszabályozó szakorvos és munkatársai sikeresen elvégezték ugyanezt az eljárást embereken is úgy, hogy a legkevesebb változást okozták a fog körüli szövetekben. "A röntgenfelvételek enyhe károsodást mutattak ki a foggyökérben, ami azonban nem okozott semmilyen tartós problémát, sőt egy év elteltével a károsodás mértéke már kisebb volt" – számolt be megfigyeléseiről Lidskog Stokland, a Göteborgi Egyetem sajtóközleményében.

Az elmozdított fog eredeti helyén csökkenés mutatkozik a csonttömegben és a fog szövettérfogatában, de nem akkora mértékben, mint amikor más okból kerül ki a helyéről a fog. Ez azt jelenti, hogy ez a terület kiválóan alkalmas a beültetésre vagy egy másik fog behelyezésére, anélkül, hogy csontátültetést kellene végezni, vagyis a betegek több foghoz juthatnak, az eddiginél jóval egyszerűbb eljárással.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához