Ezeket látta már?

Beleváshat a fogunk a fehérborba

2009.11.04. Módosítva: 2016.02.18.

A fehérbor megtámadja a fogzománcot, de a borozás után az erélyes fogmosás a helyzetet tovább ronthatja. A rizling kedvelői számára elszomorító vizsgálati eredmény a Nutritional Research című táplálkozástudományi szakfolyóiratban jelent meg.

Mainz városában a Johannes Gutenberg Egyetem felnőtt emberek kihúzott fogait különböző borokban fürdették 24 órán át, majd mikroszkóppal tanulmányozták azok felszínét, hogy a zománcréteg milyen módon és mértékben változott.

A kutatók figyeltek arra is, hogy senki ne vádolhassa őket bármilyen nemzeti részrehajlással. Nyolc különböző bort használtak a kísérlet során. A fogakra öntöttek német, francia, olasz és spanyol bort, fehéret és vöröset egyaránt.

A mikroszkópos vizsgálat egyértelműen igazolta, hogy a fehér pinot grigio vagy chardonnay sokkal jobban megviseli a fogak épségét megtartó zománcréteget, mint például a vörös szőlőből érlelt merlot vagy claret. A fogászok szerint ez azt jelenti, hogy a fehérborok rendszeres fogyasztása következtében a fogak lényegesen érzékenyebbé válnak a hidegre vagy melegre.

A bor érettsége, származási helye vagy maga az alkoholtartalom a kedvezőtlen hatást nem befolyásolta. A zamatos folyadék savtartalma a bűnös. A mérések azt bizonyították, hogy egy napig áztatva a fogakat fehér borban, a zománcban lévő kalcium és foszfor károsodik, nem csupán a felszínen, hanem 60 mikrométer mélységben is.

A fogak szempontjából legveszélyesebb bornak a rizlinget találták, míg a vörösborok közül fogkíméletben a pinot noir járt az élen. Az a fölismerés még tovább bonyolítja a helyzetet, hogy borozás után az erélyes fogmosás egyáltalán nem szerencsés lépés. A fogkefe okozta mechanikus terhelés csak fokozza a bor károsító hatását.

Szerencsére van segítség. Ha valaki továbbra is a fehér bort szereti és ragaszkodik hozzá, az iszogatás közben időnként rágcsáljon néhány falat sajtot. A sajtok gazdag kalciumtartalma ellensúlyozza a borban lévő savak fogzománcot károsító tulajdonságát. A fogorvosok fölhívják a figyelmet arra, hogy a borkóstolás tudósai borozgatás idején egyébként is ajánlják sajtfogyasztást.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához