Ezeket látta már?

A méretes lyukat is be lehet tömni!

2010.11.15. Módosítva: 2015.11.04.

Néha olyan nagy lyukat kell betömni, ami a hagyományos anyagokkal és eljárásokkal már nem megy. A megoldásokról dr. Benkő Krisztina, az fogorvos beszél.

Miért lyukad ki a fog?

A méretes lyukat is be lehet tömni!

Ennek elsődleges oka a hiányos, rendszertelen fogápolás, ugyanis ha nem távolítjuk el naponta többször az ételmaradványt a fogainkról, lepedék képződik. A lepedék pedig ideális táptalaj a baktériumoknak, amelyek savakat termelnek. Ezek a savak bontják le a fogzománcot, majd a felszínről a mélybe jutva a dentin rétegeit is elkezdik lebontani, végül pedig a fogbélre is ráterjedhetnek. Tehát a szuvasodás által meggyengült fogakat minél hamarabb el kell látni, hogy a probléma a mélyebb területeket, a fogbélkamrát ne érje el.

A zománc felszínén megjelenő opálos színváltozás már egy kezdeti szuvasodás jele lehet, amelyre csupán a rendszeres fogorvosi ellenőrzések során derülhet fény. Később a folyamat már kellemetlen érzeteket is okoz, így előfordulhat, hogy hideg vagy meleg hatásra, esetleg édességek fogyasztásakor fájdalmat érzünk. Ebben a fázisban már elkerülhetetlen a fogorvos felkeresése, hiszen egy egyszerű töméssel megmenthető a fog. Legtöbbször elegendő, ha a fogorvos kitisztítja a szuvas területeket, majd a minimálisan kialakított üreget egy töméssel fedi.A méretes lyukat is be lehet tömni A tömések különböző anyagból készülhetnek, a korszerű tömőanyagok fogszínűek, kaméleoneffektussal beleolvadnak a fog színébe, és kémiailag hozzákötnek a foghoz. Ha ennél előrehaladottabb a romlás, és a fog már folyamatosan sajog, akár éjszaka is fáj, valószínűleg gyökérkezelésre is szükség van.

Betétek a fogban

Előfordulhat, hogy a szúvas területek és meggyengült fogrészletek eltávolítása után olyan nagy anyaghiányt tapasztalunk, hogy a fogat normál töméssel esztétikusan, pontosan már nem tudjuk megmenteni. - mondja dr. Benkő Krisztina. Ilyenkor az úgynevezett betétek (inlay-k vagy onlay-k) használata javasolt. Ezek olyan tömések, amelyeket a fogorvosi üregalakítás és lenyomatvétel után a fogtechnikus készít el valamilyen anyagból. Készülhet műanyagból, kerámiából, aranyból, cirkónium-kerámiából.A méretes lyukat is be lehet tömni Előnye abban van, hogy a fogtechnikus a gipszmintán olyan területeket is meg tud mintázni, amelyet a fogorvosok a szájban nem tudnak tökéletesen. Ráadásul rövidebb ideig kell a szájban dolgozni, így pedig kiküszöbölhető a kialakított üreg nedvesedése. Egyszerre több foghoz is készíthető betét, hiszen a lenyomatban az összes fog lenyomata látszik.

Miből készüljön?

- Az arany előnye, hogy könnyen a fogakra simítható, így nem marad olyan rés, amelynél elindulhat egy újabb szuvasodás. Az arany nem színeződik el, és nagyon hosszú az élettartama. Tény, hogy ez az anyag színében elüt a fogtól és drágább is.A méretes lyukat is be lehet tömni - Az arany-kerámia inlay szintén pontosan illeszkedik, és mivel a látható részek kerámiából készülnek, esztétikusak is, bár a kerámia alatti arany egy picit módosíthatja a kerámia színét és körkörösen a záródási vonalban, ahol nincs kerámia, az arany sárgás színe látható. Szintén ellenáll az elszíneződésnek.

- A műanyag inlay-t speciális ragasztóval rögzítik az üregbe, és olyan fog felépítésére is alkalmas, amelynek nagyon sok része hiányzik, és hagyományos töméssel már nem állítható helyre. Ragasztás után a tömés záródási vonalát összepolírozzuk így növelhetjük a betét záródását. Idővel azonban a záródási vonal elszíneződhet, illetve mivel műanyagból készül, az évek előrehaladtával a betétnek is megváltozhat a színe. Azonban mivel nem a szájban készülnek el, kiküszöbölhető a fogszínű, ún. kompozit töméseknek az a hátrányos tulajdonsága, hogy a megvilágító fény hatására zsugorodnak.

A döntésről mindenképpen a kezelőorvossal kell konzultálni!

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához