Ezeket látta már?

Alig nő a haja, mert folyton visszatöredezik? Ebből az ásványi anyagból lehet hiánya

hajtöredezés, haj, cink, cinkhiány, tünet, száraz haj

Sokan nem is gondolnák, hogy a töredezett hajvég csupán egy tünete is lehet annak, hogy az egyik legfontosabb ásványi anyagból hiányt szenved a szervezetünk.

Ha nem vesszük komolyan a cinkhiányt, komoly következményekkel járhat.

Gond, ha hiányzik?

A tápanyagok hiánya sokszor kisebb – nagyobb kellemetlen tüneteket okoz, ám ezek nem mindig jelentenek akkora gondot, hogy foglalkozzunk velük. Ilyen a cinkhiány is, mely az életünk során igazán nagy gondot nem okoz, mivel a jelentős mértékű cinkhiány igen ritka.

Csakhogy az életnek vannak olyan részei, ahol ez az elem bizony hatalmas szerepet tölt be, ez pedig történetesen a fogantatás és a terhesség. A cink ugyanis fontos szerepet játszik a magzat fejlődésében, éppen ezért elhagyhatatlan, fontos tényezője az egészséges terhesség létrejöttének és kihordásának. A gond igazán azzal van, hogy sokan nem is sejtik, hogy kevés a cink a szervezetükben.

Ha azt hinné, hogy ez az anyag csak a nők számára ennyire fontos, akkor téved. A cink nagyrészt, illetve legnagyobb koncentrációban az izmokban, a szívben a tüdőben és az agyban viszonylag egyenletes. Más szervekben azonban – mint például a herékben – koncentrációja nagyban függ a megfelelő cink beviteltől.

A férfiak számára ez pedig azért fontos, mert az elégtelen cink ellátás a sperma minőségének romlásához, sőt, akár a libidó csökkenéséhez is vezethet, mely nagyban rontja a családalapítás esélyeit.

Miből tudhatom?

A cinkhiányt felismerni igen nehéz, mivel sokszor semmilyen tünettel nem jár. dr. Angyal Géza elmondta, hogy azért vannak olyan jelek, melyekre érdemes odafigyelni.

Ilyen lehet a töredezett, elvékonyodó haj, valamint az aknés bőr. A cink jelentős szerepet játszik az egészséges hajhagymák létében, illetve a bőr szépségében is. ha a vérben nincs elegendő az anyagból, akkor ezekre a helyekre sem jut belőle megfelelő mennyiség.

Tudta, hogy a nátha tüneteinek kezelésére is használják a cinket? Olvasson tovább!

A felnőttkori cinkhiány egyik tünete lehet az étvágytalanság is, valamint az elhúzódó sebgyógyulás. Ahogyan azt már említettük, a szexuális vágy csökkenése is jelentkezhet, bár ez más az erőteljes cinkhiány egyik tünete.

Hogyan pótolható a cink?

A cinkpótlás táplálkozással viszonylag jól megoldható. Azonban az olyan kiemelt időszakokban, mint a babatervezés, vagy a várandósság, szükség lehet az étrend-kiegészítőkkel törénő pótlására is. Erre alkalmasak a komplex várandós vitaminok, melyek tartalmaznak cinket is. fontos azonban arra is figyelni, hogy a készítményben az anyag szerves kötéssel szerepeljen (pl.: cink – citrát), mivel az ilyen kémiai kötések esetében az anyagok felszívódása akár 80%-kal is jobb lehet, ami jelentős szám.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hajhullás (telogén effluvium) oka, tünetei és kezelési lehetőségei

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#hajhullás

Forrás: ratkotunde.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához