Jelenlegi hely

Hirdetés

Résztvevők az Őszintén az Egészségügyről Akciószervezet biztonságos betegellátásért és a bérek emeléséért szervezett tüntetésén néhány helyszínen.

Magyarországon tavaly a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított, a nők 62 százalékának, a férfiak 67 százalékának, összesen mintegy 5 millió embernek volt súlytöbblete - derült ki az országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatból.

A növényevők 60 százalékát fenyegeti a kihalás veszélye. A nagytestű növényevő állatok - rinocéroszok, elefántok, zebrák, tevék, gorillák - mintegy 60 százalékát fenyegeti a kihalás veszélye egy amerikai tanulmány szerint, amelynek szerzői felhívják a figyelmet arra, hogy ezen fajok populációcsökkenése különösen Afrikában és Ázsiában oly mértékű, hogy üres tájak kísértetképét vetíti fel Földünk legváltozatosabb ökoszisztémáiban.

Nyugati biológusok komoly erkölcsi aggályaiknak adtak hangot a beavatkozás miatt - számolt be a South China Morning Post.

A Magyar Kórházszövetség szerint az eredményesebb gyógyításhoz szükség van jobb épületekre, modernebb műszerekre, megfelelő forrásokra és a munkatársak megbecsülésére, és a családokban is több figyelmet kell fordítani az egészség megőrzésére. Ez a szervezet idei, a magyar társadalomhoz intézett üzenetében olvasható, amelyet szerdán, a szövetség háromnapos kongresszusának nyitónapján hoztak nyilvánosságra Debrecenben.

Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) általános tájékoztató füzeteket készített a betegjogokról és a beteg gyermekek kórházi tartózkodásának betegjogi vonatkozásairól az idei európai betegjogi nap alkalmából - közölte az MTI-vel a szervezet. A tájékoztatók letölthetők az internetről.

Budán kellene felépülnie a kormány által tervezett új kórháznak, és erre az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) területe a legalkalmasabb - erről Tarlós István főpolgármester beszélt hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az MTI-MTVA infografikájából kiderül...

Idén: Egészségügyi Világnap az élelmiszerbiztonság jegyében! Ahogy élelmiszer-ellátásunk globalizálódik, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb az országokon belüli és azok közötti élelmiszerbiztonsági rendszerek megerősítésének szükségessége.

Két napos kézműves, népművészeti és gasztronómiai vásárt rendeznek a húsvét jegyében húsvétvasárnap és húsvéthétfőn a budai Várban.