Ezeket látta már?

A szennyezett levegő rontja szellemi képességeinket?

2017.02.10. Módosítva: 2017.02.16.

Légszennyezett városban élő, terhes nők gyermekei az első öt évben nem olyan okosak, mint a terhességük idejét egészségesebb levegőjű lakhelyen töltő asszonyoké - állapította meg az a tanulmány, amelyet az Environmental Health Perspectives című szakfolyóirat közölt.

Az első rákkeltő anyag, amelynek veszélyes tulajdonságát tudományosan bizonyították, a benzpirén volt. Ez a cigarettafüst egyik károsító vegyülete, de kémiai rokonsága hasonlóképpen veszélyes: az utóbbiak a közlekedésben, a fűtési célokra és energiatermelési célokra használt üzemanyagok elégetésekor keletkező policiklikus aromás hidrokarbonok, rövidített formában PAH légszennyező termékek.

Amerikai kutatók már korábban leírták, hogy az intelligencia próbák tanúsága szerint New Yorkban lakó terhes asszonyok gyermekei öt éves korukban rosszabbul teljesítenek, mint a hasonló korú, de jobb levegőjű környezetben élő anyák gyermekei. Tekintve, hogy a vizsgált nők színes bőrűek voltak, feltételezték, hogy az eredmény genetikai eredetű is lehet. A Columbia Center kutatócsoportja éppen ezért elhatározta, hogy fehér bőrű nők gyermekeivel is elvégzik a vizsgálatot. Annak eredményeit most hozták nyilvánosságra.

Frederica Perera és munkatársai Krakkóban folytatták le a megfigyeléseket. A lengyel városban a PAH légszennyezés igen erős. Mint New Yorkban, a tanulmányban részt vevő asszonyok itt sem dohányoztak. Az általuk belélegzett levegő szennyezettségét úgy ellenőrizték, hogy 48 órán keresztül viseltek olyan műszert, amely folyamatosan mérte a környezet PAH koncentrációját.

A PAH mennyiségét a köldökvérben is meghatározták szüléskor, majd a gyerekeket öt éves korukig rendszeresen vizsgálták. A megfigyelés végén a szellemi képességet, az intelligenciát nemzetközileg elfogadott módszerrel, a Raven próbával mérték, és figyelembe vették az anya iskolázottságát is. Tekintettel voltak az egyéb károsító tényezőkre is, például a másodlagos dohányfüstre vagy az esetleges ólomszennyezettségre.

A lengyelországi vizsgálat megerősítette az amerikai adatokat: a terhességüket erősen szennyezett levegőben kihordó asszonyok gyermekei öt éves korukban gyengébb szellemi képességet mutattak, mint a tisztább levegőben élő családból származók.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához