Ezeket látta már?

A mentőszolgálat jogi lépéseket tesz a Népszabadság ellen!

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szerint a Népszabadság keddi, az új lélegeztetési eljárásról szóló cikke hamisan sugalmazza, hogy a mentőknél évek óta alkalmazott, életmentő módszer öt beteg halálát okozta. Az OMSZ az újság ellen jogi lépéseket tesz. A napilap - a birtokában lévő jelentésre hivatkozva - arról írt, hogy hozzájárulhatott öt beteg halálához a mentők által használt új légút-biztosítási technika (RSI). A 2013 októberében bevezetett eljárásban olyan injekciót adnak a lélegeztetésre szoruló betegnek, amely leállítja a spontán légzést azért, hogy megkönnyítse a mentőtiszt számára a mesterséges lélegeztetéshez szükséges tubus behelyezését.

A Népszabadság szerint a módszert számos mentős vitatja, és az OMSZ főigazgatója maga is szakértői véleményt kért, megjelölve nyolc esetet, amikor az injekció alkalmazása után leállt a beteg keringése. A nyolc beteg közül ötöt nem sikerült újraéleszteni, és a szakértői jelentés szerint az izombénító szerek alkalmazása hozzájárulhatott a halálukhoz - írta a Népszabadság.

A mentőszolgálat jogi lépéseket tesz a Népszabadság ellen!

A cikk idézi Matkó Ida aneszteziológus-főorvost, aki szerint az új eljárással kapcsolatos aggályokról több szakmai megbeszélés is volt már az OMSZ vezetőivel. Ennek eredményeként, a főorvos tudomása szerint, kivették az új szakmai eljárásrendből az RSI-vel kapcsolatban a minden esetben kötelező és kizárólagos szavakat, azaz a mentőorvos, ha úgy ítéli meg, dönthet más légút-biztosítási technika mellett - írja a lap.

Az OMSZ MTI-hez kedden eljuttatott közleményében leszögezi, hogy a valóság a leírtakkal szemben az, hogy a magyar mentők a jelenleg létező legeredményesebb légút-biztosítási eljárást alkalmazzák. A magyar mentőhelikopterek és eset-rohamkocsik szakemberei az eljárással az elmúlt években több ezer életveszélyes állapotú beteg életét mentették meg. Mint írják, a légút-biztosítás a közvetlen életveszély okát - például belső vérzés, agysérülés, szívizom elhalás - önmagában rendszerint nem szüntetheti meg, vagyis sajnos ezzel sem lehet minden beteget megmenteni.

Ilyen esetekben a beteg nem az életmentési kísérlet miatt, hanem az életmentési kísérlet ellenére veszíti életét - fogalmaznak közleményükben, hozzátéve, az OMSZ az eljárás során alkalmazott gyógyszerek engedélyével rendelkezik, a hivatkozott, konkrét esetekben a felkért szakértők sem az alapbetegségeket, sem a halál okát nem ismerhették, így jelentésük összefüggést az eljárás és a halálozás között nem mutathatott és nem is mutatott ki.

Leszögezik továbbá, hogy az RSI (rapid szekvenciájú intubáció) a jelenleg létező legeredményesebb légút-biztosítási módszer, mely maximális betegbiztonságot nyújtva ma már "arany standardként" alkalmazott eljárás számos fejlett ország sürgősségi ellátásában.

Az OMSZ megjegyzi, egy korszerű eljárás bevezetése, a megszokott, hagyományos módszer megváltoztatása óhatatlanul ellenérzést kelthet azokban, akik a hagyományokhoz ragaszkodnak és nehezen fogadják be az újat. Így történt ez annak idején az első, légcsőbe vezetett tubus (intubáció), az első elektromos áramütéssel beindított szív (defibrilláció) és az első szívbe juttatott elektróda (pacemaker-terápia) esetében is, de a tapasztalatok az előrelépést igazolták.

"A betegek mentőellátásba vetett bizalma egyes esetekben a túlélés, gyógyulás alapfeltétele lehet. A Népszabadság újabb hamis cikke ezt a bizalmat ingathatja meg, ezért az Országos Mentőszolgálat a lap ellen jogi lépéseket tesz" - szögezi le az OMSZ.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához