Ezeket látta már?

Felesleges sugárterhelés?

2010.08.26. Módosítva: 2015.11.04.

Túl sok szükségtelen képalkotó vizsgálatot írnak elő pácienseiknek az amerikai orvosok - figyelmeztettek tanulmányukban szakértők.

A Radiology című szakfolyóirat keddi számában közzétett írásában William R. Hendee, a kutatóközpontként és klinikaként is működő Wisconsini Orvostudományi Egyetem munkatársa emlékeztet arra, hogy a képalkotó eljárások túlhasználata növeli az egészségügy kiadásait, és felesleges többlet sugárzásnak teszi ki a pácienseket.

Felesleges sugárterhelés?

Egy tavaly év végi jelentés megállapítása szerint meghétszereződött az 1980-as évek óta az amerikaiakat orvosi diagnosztikai vizsgálatok miatt ért sugárterhelés. Az orvosi képalkotó eljárások közé tartozik a számítógépes tomográfia (CT), a mágneses rezonanciás képalkotás (MRI), a pozitron emissziós tomográfia (PET), valamint többféle szkenneléses vizsgálat.

Hendee a túl sok elvégzett vizsgálat hátterében húzódó két fő okként egyrészt utalt azokra az orvosokra, akik saját képalkotó készülékük kihasználtságát javítják ezáltal, másrészt azokra, akik az esetleges perektől védik így magukat. A szakember kiemelte a radiológusok szerepének fontosságát a vizsgálatot elrendelő orvosok tájékoztatásában és képzésében.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához