Ezeket látta már?

Óriási előrelépés: már műtét közben elpusztítják a rákos sejteket

2018.09.27. Módosítva: 2018.09.27.
rakdiagnosztika

Egy olyan diagnosztikai rendszert fognak kifejleszteni, mellyel a részletes rákos szövetek vizsgálata a műtét közben elvégezhető, és az így kapott információk már ott helyben, a műtét alatt segíthetik a sebész döntéseit.

A legfrissebb alapkutatási eredményeken alapuló diagnosztikai rendszer lézeres mikroszkópiával, új antitestjelöléses szövetfestési eljárással és mesterséges intelligenciával segíti majd a sebészek munkáját, akik így már a műtét közben is alapozhatnak a friss szövettani eredményekre -több mint 1,2 milliárd forintból fejleszthetnek az MTA TTK kutatói és innovációs partnereik.

Rákdiagnosztika műtét közben

A daganatok műtéti eltávolításához elválaszthatatlanul hozzátartozik a szövettani vizsgálat: a sebész szövetmintákat küld a patológiára, ahol mikroszkópos vizsgálattal elemzik a daganat jellemzőit, valamint azt, hogy mennyire pontosan sikerült eltávolítani a rákos szövetet. A műtét és a szövettani eredmény elkészülte között napok, sőt hetek is eltelhetnek.

A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának kutatói és innovációs partnereik most egy olyan diagnosztikai rendszer kifejlesztésére nyertek el több mint 1,2 milliárd forintot, mellyel a részletes szövettani vizsgálat a műtét közben elvégezhető, és az így kapott információk már ott helyben, a műtét alatt segíthetik a sebész döntéseit. A rendszer a legfrissebb kutatási eredményeket egyesíti.

rakdiagnosztika

Összetett csúcstechnológia a műtőasztal mellett

A rendszer első tagja egy lézerpásztázó mikroszkóp (hisztoszkóp), amelynek segítségével már a műtőben vizsgálhatók és elemezhetők lesznek a daganatos szövetek. A nemlineáris lézerfizika gyors fejlődésének köszönhetően sejtszintű felbontásban megjeleníthetővé válnak a jelöletlen (natív) szövetek, ami lehetőséget teremt az egészséges és a tumoros sejtek azonnali, akár műtét közbeni megkülönböztetésére.

A rendszer második eleme egy új eljárás, mely lehetővé teszi a daganat típusának (akár genotípusának) optikai azonosítását. A módszer alapja egy speciális "koktél", mellyel megfestik a szöveteket, aminek mikroszkópos képe így felfedi a különféle daganatos sejttípusokat.

A mikroszkópiás adatok és képi információk többlépcsős és azonnali feldolgozását egy több mint 10 év fejlesztésére épített, mesterséges intelligencián alapuló algoritmus segíti.

Tele vannak nehézfémmel a zöldségek: így pucolja ki a sejtejeiből - kattintson tovább!

Endoszkópos mikroszkóp, sejtszintű sebészet

A projektben elkészül a lézerpásztázó mikroszkóp endoszkóppal ellátott prototípusa is, amely képes lesz a sejtek, sejthalmazok vizsgálatára a tumoros szerv felszínén vagy akár a szövet mélyrétegeiben.

Végül, az innovációs partnerek a korábbi fejlesztések sikerére alapozva egy speciális, mikroendoszkóp-alapú sebészeti eszközt (Laser-PhotoKnife) is terveznek, amellyel iteratív eljárás során a daganatos szövet nemcsak detektálható, hanemazonnal, helyben megsemmisíthető (sejtszintű sebészet).

forrás: MTA

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához