Ezeket látta már?

Meg kell tanulni együtt élni a rákkal

2009.04.29. Módosítva: 2015.11.04.

Az orvosi beavatkozások révén egyre több a gyógyult vagy hosszú időn keresztül jó fizikai állapotban élő rákbeteg, ám még mindig nagyon kevés a gyakorlati segítség a betegséget kísérő pszichés és érzelmi terhek kezelésére, holott ez a betegséggel való hatékony megküzdés feltétele. A kutatások szerint a rákbetegek legalább 40 százaléka igényelne pszichoszociális segítséget a betegség valamely szakaszában. A Tűzmadár Alapítvány saját eszközeivel igyekszik ebben segíteni, most például egy ingyenes tábort szervez a rászoruló rákbetegek számára, hogy felkészülhessenek a rákkal való testi és lelki küzdelemre.

A lelki támogatás igénye különösen erős a betegség kezdetén, a diagnózissal való szembesüléskor. Ilyenkor megjelenik a félelem, a szorongás, esetenként a rettegés a jövőtől. Hirtelen megváltoznak a munkában, családban, társas kapcsolatokban betöltött szerepek. Az addig az életét önállóan vezető ember egy idegen és félelmetes élethelyzetben találja magát, amelyben gyakran másokra szorul. Ebben az időszakban szükség van pontos információkra a betegségről, a szorongás csökkentésének lehetőségeiről.

A május 11-től Nagykovácsiban zajló 5 napos együttlétre elsősorban a rákkal a közelmúltban szembesült, illetve az onkológiai kezeléseket mostanában elkezdő betegeket várnak. Napirendre kerül a betegség kialakulása, kezelése, segítséget nyújtanak a mellékhatások lehetséges csökkenésében, megtanítanak stresszkezelő módszereket, a résztvevők többet megtudhatnak az optimális táplálkozásról és étrendről, az érzelmek feldolgozásáról, az életmódváltás alternatíváiról, megismerhetik a mozgásterápia előnyeit és elsajátíthatnak "öngyógyító" technikákat.

Miután a létszám korlátozott, egyelőre 14 beteget tudnak fogadni, a később jelentkezők számára várólistát nyitnak, s egy következő táborban biztosítanak részvételi lehetőséget. A programot Rohánszky Magda onkopszichológus, a Magyar Pszichoonkológiai Társaság elnöke vezeti, ám a résztvevők onkológussal, mozgásterapeutával, dietetikussal és gyógytornásszal egyaránt konzultálhatnak. Jelentkezni és bővebb felvilágosítást kapni hétköznaponként a (30) 930-31-49-es telefonszámon vagy a totaginak@gmail.com címen lehet.

A Tűzmadár Alapítvány számos fórumon igyekszik biztosítani országszerte a betegek számára a kereskedelmi célú üzenetektől mentes, hiteles tájékoztatást. Több kezdeményezése is ezt szolgálja: ezért hívta életre 2006 novemberében a www.rakgyogyitas.hu hirdetésmentes betegtájékoztató portált, illetve 2008 őszétől kiadja a Rákgyógyítás című ingyenes magazint, amely egyelőre 10 ezer példányban jut el országszerte az onkológiai centrumokba és a betegszervezetekhez.

Kiadó: Tűzmadár Alapítvány a Minőségi Életért

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához