Ezeket látta már?

Az elektromos tér rákot gyógyít

Az Amerikai Fizikai Kutatóintézet munkatársai megállapították, hogy alacsony intenzitású elektromos tér képes megzavarni a sejtek osztódását, mely lelassítja az agydaganat növekedését.

Dr. Yoram Palti vezette azt a nemzetközi kutatócsoportot, mely az elektromos tér sejtosztódásra gyakorolt hatását vizsgálta. A kutatók váltakozó elektromos térbe helyezett sejtekben azt tapasztalták, hogy a töltéssel bíró sejtalkotók és molekulák az elektromos tér váltakozásának megfelelően másodpercenként több százezer oda-vissza forgást végeztek. A használt alacsony feszültségről (1-2 V centiméterenként) eddig azt hitték, hogy a szívizomsejteken kívül más sejttípusra nincs hatással. Laboratóriumi körülmények között azonban most bebizonyították, hogy a váltakozó elektromos tér képes megakadályozni

Az elektromos tér rákot gyógyít

a daganat növekedését a sejtosztódás gátlása révén.

A laboratóriumi kísérleteket követően tíz önkéntesen is kipróbálták az új módszert, akiknél a nagy halálozási arányú agydaganatot, a kiújuló glioblastoma multiforme-t (GBM) állapítottak meg. A betegek fejére erősített elektródák segítségével rendszeres időközönként 200 kHz-es frekvenciájú elektromos teret hoztak létre napi 18 órán keresztül. A vizsgálat során megállapították, hogy a daganat az előrehaladott stádiumot a szokásosnál sokkal lassabban érte el (átlagosan 26 hét alatt), sőt néha még visszafejlődést (regressziót) is kimutattak. A betegek emellett sokkal tovább éltek (átlagosan 62 hétig).

Bár kontroll csoport a vizsgálat során nem volt, a szakirodalomban közölt, felméréseken és statisztikai elemzéseken alapuló állapotromlás és összesített túlélési idő a hasonló betegekben sokkal rövidebb (10 hét az előrehaladott stádium eléréséig és 30 hét az átlagos túlélési idő). Emellett komoly eredménynek számít, hogy a tíz betegből három a kezelés kezdetétől számított két év múlva is életben volt.

A jelenség hátterében a sejtek váltakozó elektromos térre adott fizikai válasza áll, mely laboratóriumi körülmények között (in vitro) kétfélék voltak. Az első hatás az osztódási idő megnövelése volt. Míg normális esetben a sejtek alig egy óra alatt kettéosztódnak, az elektromos tér hatására ez még három óra alatt sem zajlott le teljesen. "Úgy gondoljuk, hogy a váltakozó elektromos tér mindig megpörgeti a sejtosztódást irányító mitotikus orsót, így nem tud kialakulni az a "sínrendszer" ami mentén a kromoszómák párjaiktól kettéválva az új sejtbe vándorolhatnak.." – magyarázta a kutató.

A második hatás az éppen kettéosztódó sejtek között kialakult elektromos feszültségkülönbség miatt bekövetkező sejtalkotó-károsodás. Ez jellemzően akkor következik be, amikor a két sejt éppen kettévált, de még egymás közvetlen szomszédságában vannak, így az elektromos kapcsolat is fennáll közöttük.

"Valószínűleg a glioblastomákra is ilyen hatása lehetett a váltakozó elektromos térnek. Attól azonban nem kell tartani, hogy a módszer az ép agysejteket is károsítja, mivel azok nem osztódnak. A váltakozó elektromos térnek eddig csak osztódó sejtben figyelték meg károsító hatását." – fejtette ki Dr. Palti. A kutatók az eredményeken felbuzdulva újabb kutatás elvégzését tervezik, ezúttal azonban kontrollcsoporttal. Emellett ki akarják próbálni az elektromos tér és az alacsony erősségű kemoterápia kombinációját is.

medipress

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához