Jelenlegi hely

Hirdetés

A magyarok fele azt sem tudja, mi az a HPV, ön tudja?

Hiába hallanak sokan a HPV-ről, fogalmuk sincs, mit jelent. Összekeverik a hepatitisszel, a HIV-vel, sőt, a tüdőbetegséggel is, holott a méhnyakrákon kívül a nemi szervi szemölcsöket is többnyire ez a vírus okozza.

Hirdetés

A legfrissebb hazai kutatás szerint ugyan tízből nyolcan ismerik a HPV rövidítést, de csak a válaszadók fele tudja megmondani, hogy pontosan mit jelent, minden tizedik megkérdezett pedig hiába hallott róla, tévesen definiálja a vírust.

Mi az a HPV?

Sokan válaszolták például azt, hogy a vírus influenzát, herpeszt vagy agyhártyagyulladást okozhat. Emellett a HPV-ről sokan még mindig azt hiszik, hogy csak a nőknél okozhat problémát, és szinte kizárólag a méhnyakrákot hozzák összefüggésbe a vírussal: azok közül, akik hallottak már a HPV okozta megbetegedésekről, tízből hatan a méhnyakrákot jelölték meg a HPV következményeként, és csak elenyésző azoknak a száma, akik más megbetegedést is fel tudtak sorolni.


A rendszeres méhnyakszűrés azoknak is ajánlott, akik a HPV-oltást beadatták

 „A nemi szervi szemölcsöt mindössze a válaszadók 1 százaléka kötötte a HPV-hez, pedig ez a kifejezetten kellemetlen betegség minden tizedik férfit és nőt érint élete során legalább egyszer. Fontos kiemelni a vírus okozta szeméremtesti és hüvelyrákot, a fej-nyaki daganatokat és a végbélnyílás körüli rákokat is, amelyek szintén kialakulhatnak a fertőzés miatt” – hívta fel a figyelmet az egészségügyi világnap alkalmából Dr. Szőnyi György, szülész-nőgyógyász szakorvos.

HPV és méhnyakrák: ja, nekem olyan nem lehet! Miért is?

Bár sokan tudják, hogy az oltások védelmet jelenthetnek heveny megbetegedések (például a kanyaró) ellen, a hosszú idő alatt kialakuló rákos megbetegedésekkel (például a HPV-okozta méhnyakrákkal) szemben is léteznek hatékony vakcinák. A szülők többsége mégis bizonytalan: a HPV elleni oltást ismerők közül csak minden harmadik anyuka tervezi beadatni a gyermekének. Az állami oltóprogramnak köszönhetően a 12 évesnél idősebb lánygyermeket nevelő anyukák jóval tájékozottabbak, mint a társaik, az érintettek fele azonban még így sem tervezi, hogy beoltassa a gyermekét – vagy magát.

A saját egészségükre sajnos még mindig nagyon kevés figyelmet fordítanak az anyukák: az összes megkérdezett mindössze 3 százaléka oltatta be magát HPV ellen, de a 30-59 éves korosztályban még ennél is alacsonyabb az arány.

Tudjon meg még többet a HPV-ről és a méhnyakrákról, kattintson!

HPV: 30-as nők kiemelten veszélyeztetettek

„A méhnyakrák épp a harmincas éveiben járó nőknél alakul ki a leggyakrabban, ezért nagyon fontos, hogy harmincon túl is megfontoljuk a védőoltás beadatását, és rendszeresen részt vegyünk méhnyakrákszűrésen. Mivel a szervezetben egy legyőzött HPV-fertőzés után sem alakul ki természetes úton a védettség, az oltás kulcsszerepet játszik az újrafertőződés elkerülésében” – hívta fel a figyelmet Dr. Szőnyi György. 

„A 2-, 4- és 9-komponensű vakcinák hatékony védelmet nyújtanak számos HPV okozta daganatos megbetegedéssel szemben. A legújabb, 9-komponensű oltás például innovációt jelent a rákmegelőzésben: csaknem 100 százalékos védelmet biztosít a vakcinában található HPV-típusok által okozott méhnyakrákkal szemben. A megelőzésre fiúként és férfiként is érdemes ügyelni, hiszen a HPV náluk is okozhat olyan daganatos megbetegedést (például végbélnyílás körüli rákot), amely ellen az oltás védelmet nyújthat. A vakcinák közül bármelyiket kérhetik a kezelőorvosuktól, 9 éves kortól.” – tette hozzá a szakértő.

Összességében elmondható, hogy a HPV fertőzöttséget minél előbb diagnosztizálják, annál előbb tudják kezelni is: ezért érdemes eljárni a szűrővizsgálatokra!

Nézze meg videónkat: minden, amit tudni kell a HPV-ről!

 



Hirdetés