Ezeket látta már?

Vércukorszint mellett döntő a HbA1c szint

2007.10.30. Módosítva: 2015.11.04.

"Egészségesebben" az egészségeseknél – cukorbetegen?

-a vércukorszint mellett döntő a HbA1c szint szerepe-

Meglepő és olykor megdöbbentő eredményt hozott a Szonda Ipsos felmérése, melyet Dr. Vándorfi Győző, a Magyar Diabetes Társaság vezetőségének tagja ismertetett a május 18-án megrendezett sajtótájékoztatón. A diabétesz az egyik legtöbbet publikált téma, mégis vannak olyan területek, ahol a betegek ismerethiánya állapotuk romlását okozhatja. A cukorbeteg társadalom tájékoztatása érdekében országos mozgalom indul, melyet Hevesi Tamás előadóművész jelentett be. A kezdeményezés célkitűzése, a HbA1c szint fogalmának megismertetése és az ideális 7% alatti érték elérése. A mozgalom sikerében Kincses János, a MACOSZ elnöke betegszervezetek szerepét kiemelten fontosnak tartotta.

A Szonda Ipsos országos, reprezentatív felmérést készített a diabéteszesek körében, mely elsősorban a betegséggel kapcsolatos tudásszintre kívánt rávilágítani. A kérdéssorozat fókuszában a HbA1c szintről való tájékozottság, a vércukorszint ingadozása és a szövődmények kialakulásának kockázati tényezői álltak.

Dr. Vándorfi Győző ismertette a HbA1c szint jelentését és fontosságát: "A próba az elmúlt 2-3 hónap vércukoreredményét mutatja meg. A betegek rendszeres vércukorszint mérése alkalmával nem mindig tudják követni a vércukorszint ingadozását, míg a HbA1c szint a vizsgált időszak átlagértékét méri. Vércukor anyagcseréje akkor van tartósan egyensúlyban, ha az HbA1c érték 7% alatti, amennyiben az érték meghaladja a 7%-ot, csökkentése szükséges. A cél a tartós egyensúly elérése, hiszen így a diabétesz súlyos, késői szövődményeinek kialakulási kockázata jelentősen csökkenthető. A vizsgálatot ajánlatos évente kétszer elvégezni."

A megkérdezettek számára talán a legnehezebb a HbA1c érték meghatározása volt. Csupán 12 %-uk tudta, hogy mit takar ez a megnevezés, és 68 % nem is hallott erről az értékről!

A vércukorszint ingadozására és a HbA1c szint ismeretére vonatkozóan is meglepő eredmény született. A betegek kevesebb, mint a fele (47%-a) tudta, hogy az inzulinadagolások között ingadozhat a vércukor szintje. 42 %-uk egyáltalán nem tudott az erre vonatkozó kérdésre válaszolni! Az ingadozások elkerülésével a szövődmények kialakulásának kockázata jelentősen csökkenne. Érdekesség, hogy akik tudták, hogy ingadozhat a vércukorszintjük és tisztában voltak a HbA1c szint ideális 7% alatt tartásával, 62 %-uk kapcsolta össze a mutató értékét a szövődmények kockázatának csökkenésével.

Az a réteg, aki tisztában van az ingadozások lehetőségével 61 %-ban az étkezésnek, mások a mozgás hiányának, és a pszichés állapotnak (stressz, idegesség) tulajdonítják.

Az vércukorszint ingadozásának következményeként kialakuló szövődmények között elsősorban a hipoglikémia tünetcsoportot (kórosan alacsony vércukorszint), a szív-és érrendszeri megbetegedéseket és a vesebetegségeket említették. A vélt szövődmények csökkentésére elsőként a diétát, másodsorban a sportot, és csak kis arányban a terápiaváltást jelölték meg. Pedig a megfelelő terápiával a szövődmények kialakulása a minimálisra szorítható.

A diabéteszesek fele jelenleg szövődményekkel küszködik, ez jelenti számukra a betegségben a legnagyobb problémát. Az optimális kezelés, a HbA1c 7% alatt tartása, a vércukor ingadozások csökkentése lehetőséget ad a szövődmények elkerülésére, vagy a már kialakultak romlásának megakadályozására.

A válaszok alapján megdöbbentő tényre derült fény, a megkérdezettek 21 %-a nem tudta megmondani, hogy cukorbetegsége 1-es, vagy 2-es típusú! (Az 1-es típus cukorbetegség többnyire gyermek, vagy fiatal felnőttkorban alakul ki, a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeinek működése többnyire leáll, a hajlamot a veleszületett tényezők határozzák meg. A 2-es típus általában 40 év felett jelenik meg, elsősorban a túlsúly, a helytelen táplálkozás és a testedzés hiánya okozza, a hajlam örökölhető.). A 65 év felettiek 25%-a, míg a 65 év alattiak 18%-a nem ismerte betegségének típusát. A betegségről való tájékozottság alapvetően nem tekinthető jónak!

A felmérés rámutatott arra, hogy komoly hiányosságok vannak még a diabétesz-kommunikációban. Létfontosságú, hogy a betegekhez eljussanak az alapvető információk és tanácsok. Ennek érdekében indított országos mozgalomról, melynek mottója "Egészségesebben" az egészségeseknél - cukorbetegen??? - ideális értékek, egyenlő esélyek - Hevesi Tamás számolt be. "Ez a mozgalom a betegek elé teljesíthető célokat igyekszik kitűzni, mely nagyban befolyásolja az életkilátásukat. A betegnek önmagának kell saját életét kézbe vennie, hiszen megfelelő odafigyeléssel "egészségesebben" élhetnek, mint az egészséges társaik. Az érintettek pontosan ismerik az egészségük szempontjából kulcsfontosságú értékeket és folyamatosan a megfelelő szinten tarthatják azokat. Ezzel szemben egészséges társaik gyakran tudatában sincsenek a szervezetben végbemenő folyamatokkal. Egy cukorbeteg a megfelelő terápiával és életvitellel élettanilag egészséges életet élhet, így hosszabb távon akár jobbak lehetnek a kilátásai, mint egy orvoshoz ritkábban forduló, szervezete működésével kevésbé tisztában lévő embernek." A mozgalom tervezett állomásai (Zalaegerszeg, Győr, Debrecen, Eger, Budapest és Gyula).

Kincses János, a MACOSZ elnöke kihangsúlyozta, hogy a mozgalom ugyan a Diabétesz Világnappal záródik, de az üzenet értékének tovább kell élnie.

"Közös a felelősségünk, hogy a beteg társadalomhoz eljussanak a megfelelő információk; a 7% alatti HbA1c folyamatos szinten tartása, illetve az ingadozásoktól mentes cukorszint megteremtése, mellyel a szövődmények kialakulását, kockázatát a minimumra csökkenteni tudják. A betegszervezeteknek ebben kulcsszerepük van, hiszen a cukorbetegek társadalma az egyik legjobban szervezett közösség."

A mozgalom eseményeiről a www.diabet.hu/beteginfo weboldalon, illetve a Diabétes és a Cukorbeteg Élet magazinban az érdeklődők folyamatos információt kaphatnak.

További információk:

Kazda Tünde

Tel: 06 1 /266 78 33

E-mail: tunde.kazda@mmdcee.com

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához