Ezeket látta már?

Tudj meg többet a vitiligóról!

2010.06.29. Módosítva: 2015.11.04.

Fehér foltok a bőrön? Mindazok, akiket érint a vitiligo nevű bőrbetegség, átélhették már a látható különbözőség érzését, különösen, ha az arcukon, kézfejükön jelennek meg a fehér foltok.

Az esztétikai problémán kívül azonban a fényvédelemre is fokozottan figyelnie kell az érintetteknek, de van esély a tünetek javítására is.

Tudj meg többet a vitiligóról!

Az ok ismeretlen

A lakosság 1-2 %-át érinti a vitiligo, amelynek pontos kiváltó oka még nem ismert. Az esetek döntő többségében egyaránt szerepet játszik a genetika, az immunrendszer és a környezeti hatások. Ez egyben azt is jelenti, hogy azok veszélyeztetettebbek, akiknek a felmenői közt már előfordult ezt a betegség.

Egyesek egy komolyabb napégés vagy sérülés után számolnak be erről a jelenségről, míg mások egy őket ért súlyos trauma után fedezik fel a foltokat - ilyen lehet például egy baleset, egy haláleset vagy akár egy válás is.

A vitiligo gyakran kezdődik egy gyorsan kialakuló kezdetben halványabb, majd éles szélű, fehér folttal (bár lassú kifejlődés is előfordul), amelyet gyakran hosszú stagnálás követ. Sokszor azután kezdődik egy újabb hullámvölgy, amikor az érintett újabb, nagyobb stresszt él át. Így váltakoznak a romló és a stabil időszakok, melyek közt - igen ritkán - spontán repigmentáció is történhet.

A festéktermelődés zavara

Egyes álláspontok szerint autoimmun folyamatok eredményeként jelennek meg a bőrön a fehér foltok, vagyis a szervezet maga zavarja meg a pigmentsejtek működését. Az elmélet hívei szerint erre utal, hogy sokszor más autoimmun betegség mellett bukkan fel a vitiligo.

Az bizonyos, hogy az egyéb panaszokat nem okozó, éles kontúrú, hófehér foltok kialakulásáért a pigment-termelő sejtek, úgynevezett melanociták működészavara tehető felelőssé. Ezek a sejtek termelik ugyanis a melanin nevű pigmentet, amely meghatározza a bőrünk, szemünk, hajunk színét.

Amikor tehát a melanociták működése felborul, esetleg teljesen leáll és elpusztulnak, akkor a bőrön bárhol felbukkanhatnak a fehér foltok. Jellemzően mégis az arcon, főleg a száj körüli területen, a lábakon, a kézfejeken, nyakon, a hónaljakban figyelhetőek meg, sőt, néha a haj területén fehér folt formájában, egyes esetekben pedig az egész testet beborítják.

Ez nemcsak a látvány és az ezáltal okozott pszichés problémák miatt zavaró, de azért is, mert a melanin fontos szerepet játszik az UV-sugarak elleni védekezésben is, hiányában védtelenek vagyunk a káros sugárzással szemben. Így akár már egy enyhe sugárzás hatására is komoly napégés alakulhat ki. A fokozott fényvédelem az érintetteknél elengedhetetlen az első napsugarak megjelenésétől kezdve!

Nem albinizmus

A vitiligo nem azonos az albinizmussal, már csak azért sem, mert ha az egész bőrön meg is jelennek a fehér foltok, a teljes hajszín és a szemszín nem változik (az albínók haja szintén fehér, szemük pedig pirosas). Fehér foltokkal gyógyulhat például a pikkelysömör és az ekcéma is, amely maradandónak is bizonyulhat, amennyiben kiterjedt volt a gyulladás, de okát tekintve közel sem azonos a vitiligóval.

Szintén nem keverendő össze a vitiligo az úgynevezett napgombával (pytiriasis versicolor), amikor is napozás után jellemzően a háton, vállakon, felkaron és a mellkason alakulnak ki fehér foltok.

Ha bizonytalanok vagyunk a foltok eredetében, feltétlenül forduljunk bőrgyógyászhoz, aki gombaellenes szerekkel hatékonyan gyógyíthatja a napgombát. Nem utolsósorban bizonyos gyógyszerek, például szteroid tartalmú kenőcsök mellékhatásaként is jelentkezhetnek rajtunk foltok, de ezek a kezelés abbahagyásával spontán visszanyerik eredeti színüket.

A tünetek enyhítése

A tudomány mai állása szerint a vitiligo nem gyógyítható, de csökkenthető a különbség a pigmentált bőrfelület és a fehér foltok közt:

- A legfontosabb dolog a vitiligós betegek számára a fényvédelem magas faktorszámú (50+SPF) fényvédő krémekkel és ruházattal. Ezekkel egyrészt csökkenteni lehet a normál bőr és a pigmenthiányos terület közötti színkülönbséget, de ami sokkal fontosabb, hogy a bőrdaganatok kialakulását is megelőzhetjük.

- Egy lehetséges megoldás az ún. camuflage, vagyis egy speciális smink, aminek a használatát erre specializálódott kozmetikusoktól tanulhatjuk meg. Léteznek kifejezetten vitiligósoknak kifejlesztett, gyógyszertárban kapható camuflage-ok, melyeket az ép bőr színének megfelelően választhatunk ki.

- Béta-karotin szedésével a vitiligós foltok kissé sötétebbé válhatnak, és ezáltal kevésbé látszanak. Sokan azonban nem örülnek, ha sárgás foltjaik vannak a fehérek helyett.

- Helyi szteroidtartalmú és ún. kalcineuringátló krémekkel olykor jó eredményeket lehet elérni, főleg ha ezeket UV-fénnyel kombináljuk.

- Az egyik leghatékonyabb kezelés az UVB illetve PUVA fényterápia, melyet kis kiterjedés esetén lehet az érintett területen alkalmazni, de nagy területek esetén is elérhető fénykabin formájában.

- A csaknem az egész testet elborító fehér foltok esetén egy Magyarországon nem elérhető kezelési módszer az ún. "depigmentáció" lehet a megoldás, amikor is a normál bőr színét fehérítik ki hidroquinone-származékokkal, illetve lézerrel. Ez azonban egy visszafordíthatatlan folyamat, melynek számos mellékhatása lehet.

- Sebészi megoldás is létezik, amikor a normál bőrt vagy bőrrészleteket ültetnek a vitiligós területre, ezt azonban rutinszerűen nem alkalmazzák még.

Az eredeti cikk itt olvasható:

Szerző: Dr. Boros-Gyevi Márta

Forrás: Napidoktor
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához