Jelenlegi hely

Hirdetés

Április elsején megkezdődik a gyermekgyógyászati szakellátás a Borsod megyei Kazincbarcikán - jelentette be Tóth Gábor, a Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

Tudta, hogy a kisfiúk nemi szervének gondozása a rendszeres és alapos tisztításon túl, más irányú törődést is igényel? Az anyukáknak – apukáknak nagy fejtörést szokott okozni, hogy mikortól kell figyelni a fityma letapadás jeleit.

Az antibiotikummal kezelt gyerekeknél nagyobb volt a veszélye az asztma vagy a tehéntej-allergia kialakulásának, mint azoknál, akik kiskorukban nem kaptak antibiotikumot.

Látványosan csökkent az elhízottak aránya az amerikai óvodáskorúaknál, a teljes népesség körében viszont még mindig magas a ráta: a felnőttek mintegy harmada, a gyermekek és serdülők 17 százaléka elhízott - mutatta ki a 2011-2012 közötti időszakról szóló jelentés.

Vasárnap kora délutánig több mint 97 ezren írták alá az interneten azt a Fülöp belga királynak címzett petíciót, amely arra kéri az uralkodót, hogy ne írja alá azt a törvényt, amely a világon elsőként alsó korhatár nélkül mindenki, azaz akár gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedő kisgyermekek számára is elérhetővé teszi az aktív eutanáziát.

A Fővárosi Főügyészség január elején elrendelte a Gyermekrák Alapítvány törvényességi ellenőrzését - erősítette meg a Fővárosi Főügyészség szóvivője vasárnap az MTI-nek az Index hírportál korábbi értesülését.

Egymillió forint értékben juttatott pénzadományt, továbbá fejlesztő és egyéb játékokat a Magyar Református Szeretetszolgálatnak hazánk legnépszerűbb gyerekjáték webáruháza, a JátékNet.hu. Az átadást a Bethesda Gyermekkórházban tartották.

A fejlett egészségügyi berendezésekhez való hozzáférés jótékony hatással lehet a gyerekek kognitív képességeire, és az alacsony költségvetésű, vidéki területeket érintő higiéniai programok segíthetik a fiatalok szellemi fejlődését - derült ki a Világbank új jelentéséből.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvos-csoportja a közelmúltban egy hét alatt közel 6000 vizsgálatot végzett Erdélyben, ahol évente 2 alkalommal, kórházakban, iskolákban, óvodákban szűrik, vizsgálják és gyógyítják a rászoruló gyermekeket.

Lehetőség szerint kerüljük a PVC alapanyagból készült használati cikkek vásárlását a gyerekeknek, ezek a termékek ugyanis nagyobb eséllyel tartalmazhatnak egészségkárosító hatású lágyítószereket - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).