Jelenlegi hely

Hirdetés

A karácsonyi ünnepek alatt megnő a fogsérülések száma. Legyünk elővigyázatosak a csonthéjasokkal készült sütemények és a darált húsos ételek fogyasztásakor, hogy ne törjön bele a fogunk a karácsonyi menübe. Ám ha megtörtént a baj, ne várjuk meg az új évet, minél előbb forduljunk orvoshoz – tanácsolja Dr. Czinkóczky Béla az fogszakorvos, az elrontott és speciális implantációs esetek szakértője.

A mentolos és a gyümölcsös ízeket szeretjük a leginkább. Míg évekkel ezelőtt az ördögtől valónak gondolták sokan a rágózást, addig mára – a termékek fejlődésével és a folyamatos edukációval – már a fogorvosok által is elfogadottá, sőt ajánlottá vált. A rágózás nem csak önbizalmunkra, hanem szájhigiéniánkra, nyálunk termelődésére és az éhségérzet elűzésére is kiváló hatásokkal bír, éppen ezért fogyasztásuk különösen ajánlott. Csak egy aranyszabályt kell megjegyeznünk: ha már rágunk, cukormentes rágógumival tegyük azt!

Világméretű mozgalom indult, hogy a következő generáció szuvas fogak nélkül nőjön fel. A fogszuvasodás a leggyakoribb krónikus betegség a világon, amely régiónként eltérően a lakosság 80 – 100 százalékát érinti. A fogszuvasodás a korai szakaszában vagy induló fázisban még megállítható vagy akár vissza is fordítható, ha a kiváltó ok csökken vagy teljesen megszűnik.

Hétórás műtéttel több mint 232 fogát és fogszerű képződményét húzták ki egy indiai tizenévesnek egy mumbai kórházban. "Sokkal több is volt ott, de a kisebbeket nehéz volt észrevenni és kihúzni is, mivel még növésben voltak" - mondta a 17 éves fiú egyik sebésze, Vandana Toravade az Asian Age napilapnak.

A fogászati szakma képviselői új programot indítottak a Közép-Kelet Európai régióban és létrehozták a "Fogszuvasodásmentes Jövőért Szövetség"-et.

Új, injekció és fúrás nélküli, öngyógyító módszert találtak fel londoni fogorvosok a fogszuvasodás kezelésére - írta a The Guardian című brit napilap internetes oldalán.

A magyar lakosság gondos szájápolási ismereteinek bővítése céljából egyéves országos kampányt indított szerdán a Magyar Fogorvosok Egyesülete (MFE). A kampány szükségességét az MFE által kezdeményezett megközelítőleg 1300 fős országos, reprezentatív kutatás igazolja, amely lesújtó eredményeket mutat a 14 és 50 év közötti lakosság e témában való ismereteiről, attitűdjéről és szokásairól.

Március 20-a a Szájápolás Világnapja, ezért ilyenkor különösen fontos a szájhigiénia fontosságáról beszélni. A helyes szájápolás tanulható és érdemes már gyerekkorban elsajátítani, felnőttkorban ugyanis a szájhigiénia javítása, a szokások megváltoztatása sokkal nehezebb. Dr. Balsai Tamás fogszakorvos mindenképpen az elektromos fogkefe használatát javasolja legalább napi két alkalommal, de emlékeztet, hogy fontos odafigyelni az étkezések közötti egyéb lehetőségekre is, mint például a rágózás, amely a fokozott nyáltermelés miatt javítja a száj pH értékét és tisztítja is a fogakat.

Megváltozott ellátási igényű betegek magas szintű fogászati kezelését biztosító új rendelőt adtak át csütörtökön a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján.

Prevenció: tanácsok az erős, egészséges, hosszú életű fogakért! Dr. Dima Mária Magdolna, a Heim Pál Gyermekkórház Fogászati Prevenciós Osztályának megbízott osztályvezető főorvosa vallja, hogy fogaink egy életen át megőrizhetők, erősek, egészségesek lehetnek. Emellett számos betegségnek elejét vehetnénk, ha valóban félévente felkeresnénk a fogorvosunkat, és nagyobb figyelmet fordítanánk az otthoni ápolásra. A tiszta, gondozott fogak ugyanis nem szuvasodnak.