Ezeket látta már?

Az öregedéssel javul a kolitisz?

2010.08.24. Módosítva: 2015.11.04.

A legújabb kutatások szerint az 50 éves kor után diagnosztizált, kolitisz ulcerozában szenvedők körében sokkal gyakrabban fordul elő a tünetek enyhülése, mint fiatalabb korban regisztrált esetekben, még hasonló orvosi ellátás mellett is.

A körülbelül egymillió amerikait érintő kolitisz ulceróza a vasatagbél gyulladásos megbetegedése. Leggyakoribb tünetei a hasmenés, véres széklet, fogyás és a láz. Súlyos esetekben szükség lehet a vastagbél eltávolítására is.

Az öregedéssel javul a kolitisz?

A mostani vizsgálatok során 295 beteget figyeltek meg a Washington Orvosi Egyetem kutatói 2001 és 2008 között. A vizsgálatok kezdetén a betegek állapota hasonló volt. Egy évvel a kezelések megkezdése után az 50 éves kor után diagnosztizált betegek 64 százalékánál a tünetek jelentős enyhülése jelentkezett. Ugyanez az arány a fiatalabb betegek esetében csak 49 százalék volt.

A remissziós páciensek nem szenvedtek többé a fekélyes gyulladás elsődleges tüneteitől és abbahagyhatták az immunszuppresszáns szteroidok szedését, bár az 5-aminoszalicilát (5-ASA) kezelést folytatniuk kellett. "A betegség által érintett korosztályok, vagyis a 18-25 év közöttiek és az 50 felettiek közül az utóbbiak a szerencsésebbek, ha lehet ilyet mondani - nyilatkozta Dr. Matthew A. Ciorba, az egyetem vezető kutatója - Az idő múlásával ugyanis immunrendszerünk egyre kevésbé reagál hevesen a külső ingerekre, ez pedig segíti a kolitisz ulcerózához hasonló autoimmun betegségekben szenvedők állapotának javulását."

A kutatás részletes leírása a Clinical Gastroenterology and Hepatology című szaklap augusztusi számában olvasható.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához