Ezeket látta már?

Gyorshír: Magyarországra nem érkezett szalmonellás német tojás

2014.09.03. Módosítva: 2015.11.04.

Magyarországra nem érkezett a szalmonellával fertőzött Németországból származó tojásból - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI érdeklődésére. A Nébih a tájékoztatást azt követően adta, hogy a Weborvos című portálon megjelent egy hír, miszerint Magyarországra is juthatott azokból a német tojásokból, amelyek Európa több országában is okoztak salmonella enteritis nevű járványos megbetegedéseket.

A lehetőség, hogy Magyarországra is kerülhetett a fertőzött német tojásból, azt követően vetődött fel, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése szerint a korábbi és a mostani fertőzések is összefügghetnek egy olyan bajor tojástermelő termékeivel, aki Magyarországra is szállít.

Gyorshír: Magyarországra nem érkezett szalmonellás német tojás

A Nébih tájékoztatója úgy fogalmaz: az ügyben érintett német vállalkozás közlése alapján nem egyértelmű, hogy a jelzett szállítmányt - amely megbetegedéseket okozott - megelőzően beérkezett és a csomagolást követően az üzletekbe kiszállított tojás esetében fennáll-e a Salmonella enteritidis baktérium szennyezettség veszélye.

Ezért a magyar élelmiszerbiztonságért felelős szervezet az illetékes német hatóságtól ismételten megkérte a szükséges információkat. Több országot érintő salmonella enteritis járványos megbetegedéseket jelentett Ausztria, Franciaország és Luxemburg, egy német céghez kötődő, annak különböző termelő, csomagoló egységeiből származó tojás fogyasztásával összefüggésben. A fenti országokban tapasztalt járványokhoz lehetségesen köthető eseteket vizsgálnak Németországban és az Egyesült Királyságban is - olvasható a tájékoztatásban.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához