Ezeket látta már?

Most akkor lehet strandolni terhesen, vagy nem?

2018.07.25. Módosítva: 2018.07.25.
terhesuszas

Most, hogy itt a strandszezon nem kifejezetten örülnek a kismamák. Az ő szervezetük, a keringésük ugyanis kétszeresen is terhelt, vagyis sokkal nehezebben viselik a kánikulát. Nem csoda, ha vízpartra, a habok kézé vágynak, ám ezt nem mindegy, hogyan is teszik meg!

Nem is lehet fürdeni!

Nagyon sok kismama tudja úgy, hogy pocakkal messze kerülni kell a pancsolást, hiszen nagyon csúnya fertőzéseket lehet összeszedni. Vagyis az embernek nincs is más választása, mint a kád. Ez azonban nem így van!

Természetesen van alapja a tévhitnek, sőt, igazából nem is tévhit, de azért módosításra szorul. Abban az esetben, ha a kismama egészséges, és a méhszáj is zárva van, valamint az orvos nem ítélte fekvésre, akkor pocakosan is lehet fürdeni, sőt, még jót is tesz. Az azonban nagyon nem mindegy, hogy hogyan, mikor, és persze főleg, hogy hol. Ugyanis tény, hogy a fertőzésveszély ilyenkor megnőhet. És sajnos az sem titok, hogy a vetélések egy jelentős részéért a felszálló fertőzések a felelősek, vagyis mindenképpen alaposan meg kell nézni, hogy a kismama mit és mikor csinál.

A kismama figyeljen a víz klórtartalmára, mert a klór gyengíti az immunrendszert A kismama figyeljen a víz klórtartalmára, mert a klór gyengíti az immunrendszert Forrás: EgészségKalauz

Természetes vizek kontra medence

A fertőzések elkerülése érdekében logikus lenne, hogy a medencét keressük, hiszen abban klór van, ami elpusztítja a kórokozókat. Ez alapvetően igaz is, csakhogy a vegyszer nem tesz jót a bőrnek, és az immunrendszert is gyengíti, ami a kismamák esetében nem a legjobb lehetőség. Kizárólag a vízforgatós medence jöhet szóba, és óvakodni kell az egy egység feletti klórtartalommal rendelkező vizektől is. Medencék esetében a szabály tehát így néz ki: ha egy mód van rá, akkor inkább csak olyan medencében fürödjön a kismama, amit csak a család használ, és ekkor is figyeljen a víz klórtartalmára.

A természetes vizek esetében más a helyzet. Ilyenkor ugyanis a fertőzésveszély sokkal kisebb, vagyis inkább ilyen helyeket részesítsünk előnyben, de feltételekkel. A bányatavak a nyár elején még tökéletesek, a nyár végére azonban, ha nagy tömeg látogatja őket, akkor a víz tisztulása már nem megfelelő, nő a fertőzések kialakulásának esélye.

A nagyobb tavak, és a tenger tökéletesek lehetnek, itt a tisztulással sem lesz gond. A víz hőmérséklete azonban itt sem mindegy. Ha nagyon hideg a tó, vagy a tenger, az gondot okozhat a harmadik trimeszterben, mivel méhösszehúzódásokat válthat ki.

Csak óvatosan!

A tengerek tehát jó döntést jelentenek a kismamáknak is, de dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak elmondta, mindenképpen számításba kell venni az utazás hosszát, hiszen ez jelenthet gondot. Fontos, hogy a tengernél a víz kicsi kockázatot jelent, szemben a homokkal. Itt ugyanis nagyon sok, ráadásul durva kórokozó lapulhat meg, vagyis a kismama lehetőleg se a homokba, se a hullámverésbe a partnál ne ücsörögjön, mert így könnyen fertőzést kaphat!

A termálvizek külön kategóriát képeznek. Az ásványi anyag tartalom sem mindegy, de általános szabály, hogy a 30°C feletti vízhőmérséklet már tiltott, mivel ilyenkor a kórokozók szaporodása optimális, vagyis jelentősen nő a fertőzésveszély. A hidegebb vizek még a kismamáknak is kellemesek lehetnek, de erről minden esetben kérdezze meg a kezelőorvost!

A mozgás fontos része a szülésre való felkészülésnek. Olvasson tovább!

A fertőzések ellen

Mindenképpen elővigyázatosnak kell lenni, ez az elsődleges fegyver a terhes nők kezében. Ezen felül a cink és a réz olyan tápanyagok, melyek a szervezetben antibakteriális hatással bírnak, vagyis segíthetnek elkerülni a fertőzések kialakulását. Érdemes komplex készítményben szedni őket, hiszen felszívódásukhoz más anyagokra is szükség van, illetve mindenképpen be kell tartani az ajánlott mennyiséget, hiszen sajnos túladagolhatóak!

Forrás: ratkotunde.hu

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához