Ezeket látta már?

Ülőfürdő végbélműtét után

2008.04.07. Módosítva: 2015.11.04.

Gyakran ajánlják végbélproblémákkal küzdő betegek számára az ülőfürdőt kiegészítő kezelésként az orvosok, ám a valós terápiás előnyeiről mindeddig nem jelent meg tudományos vizsgálattal alátámasztott bizonyíték.

Ezt a hiányt pótolja Dr. Pravin J. Gupta (Gupta Ápolási Otthon, Napgur, India) közleménye, mely a World Journal of Surgery-ben jelent meg, és a végbézáróizom-műtéten átesett betegek számára javasolt melegvizes ülőfürdő fájdalomcsökkentő hatását vizsgálta. 46 operált beteget véletlenszerűen két csoportra osztottak. A kontroll csoport tagjai fájdalomcsillapítót és rostpótló kezelést kaptak. A másik csoport tagjai ezen felül napi kétszer ülőfürdőben is részesültek. Az operációt követő 24 órában vizuális analóg skálán értékeltették a műtét utáni fájdalom – székelés utáni végbéltáji égő érzés – mértékét, csakúgy, mint a tünetek javulását.

A két csoport betegeinek kor és nem szerinti megoszlása, valamint a végbélrepedés fennállásának időtartama nem különbözött. A kutatók nem találtak eltérést a két csoport között a fájdalom mértékét illetően egy hét összesített pontszámai alapján. A kontroll csoport tagjai azonban szignifikánsan erősebb végbéltáji égő érzésről számoltak be, mint az ülőfürdő kezelésben részesült betegek. A melegvizes fürdő jobban segítette a panaszok javulását is, mint a hagyományos kezelés.

A végbérepedés létrejöttében vélhetően a nyálkahártya csökkent vérellátása és a záróizomban megemelkedő nyomás játszik szerepet. Az ülőfürdő többféle módon is segíti a záróizomműtétet követő posztoperatív tünetek enyhülését. A víz eltávolítja a sebzés környékéről az esetlegesen irritáló hatású székletmaradványokat, a meleg hatására tágulnak a régió erei, és ennek következtében javul a vérellátás az egyébként renyhébb keringésű területen, és végül a víz nyugtatja a bőrt, mely az operációt követő időszakban jobban ki van téve minden irritációnak.

medipress

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához