Ezeket látta már?

Miért betegedhetünk meg könnyebben, amikor nem alusszuk ki magunkat?

alvás megfázás kutatás

Az alvás mennyisége és minősége hatással lehet az immunrendszer működésére a kutatók szerint.

Aric Prather, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatója és munkatársai 164 felnőttet vizsgáltak meg és az alkoholfogyasztásra, dohányzásra, táplálkozásra és stresszre vonatkozó szokásaikról kérdezték ki őket, majd egy héten át szenzorokkal elemezték alvásukat. Ezt követően megfázást okozó vírussal fertőzték meg és egy hotelben izolálták őket. A következő héten naponta vettek mintát orrnyálkahártyájukból és megvizsgálták azokat.

Kevés alvás - ezt teszi a szervezetünkkel

Az eredmények szerint aki éjszakánként kevesebb mint hat órát aludt, annak 4,2-szer nagyobb esélye volt a megfázásra mint annak, aki legalább hét órát. Aki öt óránál is kevesebbet aludt, annál 4,5-szer nagyobb volt a betegség kialakulásának kockázata. Összességében az alvás jóval nagyobb befolyással bír az egészségre, mint a kor, a táplálkozás, a stressz vagy a dohányzás – írják a kutatók a Sleep című szaklapban.

"Az alvás mérésünk szerint minden tényezőn túltesz. Nem játszott szerepet, mekkora stresszhatás alatt álltak a résztvevők, az etnikai hovatartozásuk, a képzettségük vagy a jövedelmük sem. Még az sem számított, dohányoznak vagy sem. A nem alvás alapvetően befolyásolja a testi egészséget" – fejtette ki Prather.

Az alvás az egészségünk alapja

A szakértő szerint az új tanulmány sokkal fontosabb eredményekkel szolgál, mint a korábbiak, mivel azokon a résztvevőket vagy ébren tartották, vagy felébresztették, ezúttal azonban a normális alvási szokásaikat vették alapul. "Ez egy teljesen normális hét is lehetett volna a megfázásos időszakban" – fogalmazott Prather.

Társadalmilag is fontos felismerés a tanulmány eredménye. "A munkás, dolgos kultúránkban büszkék vagyunk arra, ha keveset alszunk és mégis megmarad a teljesítőképességünk. Több ilyen tanulmányra van szükségünk ahhoz, hogy eljusson a fejekbe: az alvás lényeges alapja a jóllétünknek" – fejtette ki a kutató.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezért nem mindegy, hogy melyik oldalunkon alszunk

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

alvászavar

Forrás: Orvosi Hírek
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához